Megint Biffen / Biffen again

Mozi megint, ugyanaz a hely, mint a múltkor, de ezúttal nem egyedül. Mint a régi szép időkben: havernőkkel, kacarászva, könnyed filmet (Vicky Cristina Barcelona) nézve, amin még mindig mosolygok, ha eszembe jut. Végülis semmi különös, csak jó érzés, hogy végre itt, Aalborgban is alakul valami, és vannak emberek, akikkel jól érzem magam. Még sok ilyen estét!

Cinema again, this time not alone. As in the good old days: fun with friends, easy-going movie (Vicky Cristina Barcelona) which still makes me smile if I think about it. Nothing special just feels good that there are a few people here in Aalborg as well who I have good time with. Let's do it again!

Kedd délelőtt / Tuesday forenoon

Tegnap Aalborg művészeti múzeumában jártam. Régebben Nordjyllands Kunstmuseum volt a neve, aztán a közelmúltban pályázatot írtak ki egy új névre új arculattal, és most Kunsten a neve. Személy szerint nem érzem úgy, hogy az új névvel jó vásárt csináltak, és az új logóért sem rajongok. De magát az épületet nagyon szeretem, többször jártam már itt, és mindannyiszor megállapítottam, hogy maga az épület sokkal érdekesebb, mint az épp aktuális kiállítás, ami valahogy mindig vérszegényre és fantáziátlanra sikerül, bármi is a téma. A múzeum épülete Alvar Aalto, a finn zseni műve, Dániában az egyetlen. Kívülrűl érdekes, belülről meg egyenesen lenyűgöző, főleg, ha a rafináltan rejtett ablakokon át besüt a Nap izgalmas fény-árnyék orgiát produkálva.
A mostani kiállítás címe "Flört Kirsten Kjær-rel",és azt hittem, tudom, mire számíthatok, mivel már jártam egyszer a Kirsten Kjær múzeumban Frøstrupban. Ez egy Isten háta mögötti helyen van egészen Nyugat-Jutlandon, ahol már a madár se jár. Egy bizarr ház, ahol szerintem bizosan több manó és egyéb fura lény lakik. De két idős úr biztosan, ők tartják fenn a házat, ami az állandó mellett időszakos kiállításoknak, koncerteknek és workshopoknak ad helyet.
Kirsten Kjær fura ember lehetett. A múlt század végén született, színésznőnek készült, és csak később, 32 éves korában kezdett el festeni autodidaktaként. Közben kezelték depresszióval is. Nem tudom pontosan, az őrület melyik fokán állt, de az átsüt a képein, hogy valami nincs rendben. Némelyik képe Csontváry-Kosztka Tivadar zsenialitását súrolja, míg más művei dilettánsabbak egy óvodás rajzánál, mintha időnként mindent elfelejtett volna kompozíció és színtan vonatkozásában.
Most az a kellemes meglepetés ért, hogy a múzeum egyébként steril környezete átalakult azzá a buja, bolondos, dekadens környezetté, amit Kirsten Kjær múzeumában tapasztaltam. Először azt hittem, elhoztak onnan pár kacatot dekorációképpen, de aztán gyorsan kiderült, hogy másról van szó. A művésznőnek volt egy jóbarátja, Tage Andersen, aki virágüzletet vezetett, és közben igazi virágművésszé vált, több önálló kiállítással is büszkélkedhet . Bár a két művész közt volt 54 év korkülönbség, mégis úgy tűnik, jól megértették egymást. Tage Andersen legalábbis tökéletesen ráhangolódott élő virágokat is bőven használó dekorációjával a képekre, amelyek jelentős részét épp virágok inspirálták. A fonnyadó szirmok fanyar illata tökéletes aláfestése a festményeknek.
Bár a kiállítás méreteiben nem nagy, kb. 1/3-át tölti ki a kis múzeumnak, mégis sokat időztem újabb és újabb köröket leírva, élvezve az atmoszférát. Közben magam is kedvet kaptam egy kis festéshez. Bárcsak kitartana ez a lelkesedés addig, amíg időm is lesz rá.

Yesterday I visited Nordjyllands Kunstmuseum in Aalborg which has recently changed its name to Kunsten. I don't think the new name with the new logo was a really good choice. But I love the building itself, I have been there quite a few times and every time I found the building much more interesting than the actual exhibitions, which always miss some spice regardless the theme. But the building is designed by Alvar Aalto, the Finnish genius and this is the only Aalto-building in Denmark. It looks interesting from outside and it's simply amazing inside, especially when the Sun shines drawing exciting patterns of lights and shadows all around the interieur.
The actual exhibition is called "A flirt with Kirsten Kjær" and I had an idea beforehead what it would be about since once I already have been in Kirsten Kjær's Museum in Frøstrup. This place was far away from everything in the wild West-Jutland. The house looked bizarre and I was sure some kobolds and other strange creatures lived there. But actually there were only two old men who run the house which gives place to different exhibitions, concerts and workshops besides the permanent collection.
Kirsten Kjær must have been a strange person. She was born at the end of the last century and started to paint later, at her age of 32 as an autodidact. She suffered in depression. I don't know how deep she was in it but by looking at her pictures it's obvious that something was wrong with her. Some of her paintings reach the level of Tivadar Csontváry-Kosztka's geniality while others are more dilettante than a child's drawing from a kindergarten. Seems like sometimes she forgot everything about composition and colors.
Yesterday I got surprised because the museum's boring atmosphere was transformed to a lush, foolish, decadent environment which I had experienced earlier in Kirsten Kjær's Museum. First I thought some gadgets were taken from there to decorate this exhibition but it turned to be something else. The artist had a friend called Tage Andersen who ran a flower shop, became a real flower artist and had some exhibitions already. Although there was 54 years difference between the two people's age it seemed they understood each other well. At least Tage Andersen tuned up the room perfectly by using a lot of real flowers to the paintings which were partly inspired by flowers, anyway.
Although the exhibition was not too big, filled only about 1/3 of the small museum I spent a relatively long time there walking up and down and enjoying the atmosphere established by the bittersweet smell of fresh and parching flowers. Now I feel like painting, too. I wish to keep up with this feeling until I find some time for it.

Ingyen étel / Free food

Prológus
Mint tudjátok, az iskola mellett egy pékségben takarítok heti kb. 10 órában. Történt egyszer, hogy mialatt az egyik dagasztógépet súroltam, a főnök a szomszédos darálógépben humuszt készített (csicseriborsókrém, arab étel, amit egyébként nagyon szeretek, különösen magyar pirospaprikával meghintve, pirítóson). Mikor végzett, szólt az egyik lánynak, aki több társával fent, az üzletben - ami egyébként kávézó és delikátbolt is egyben, sokféle saját készítésű termékkel - dolgozik, hogy takarítsa ki a daráló belsejét. A lány elhúzta a száját, és azt mondta a fogaskerekek közé szorult sárgásbarna krémre, hogy "undorító", mire a főnök ráförmedt, hogy "az nem undorító, hanem étel".
Ennek kapcsán elgondolkodtam, milyen keskeny határvonal húzódik étel és szemét között. Ha a bolt polcán csinos, lezárt dobozban találkozunk vele, akkor étel, ha a darálógépet takarítjuk, akkor maradék, hulladék.

Egy hete egy szalonra voltam hivatalos, amire egy itt élő, litván ismerős hívott meg. A szalon kéthetente, vasárnap délutánonként kerül megrendezésre, mindig valamelyik tag lakásán, és mindig van egy téma, amit a látogatók megvitatnak. Azt hiszem, a tagok nagy része litván, de mivel van köztük nem litván is, így a beszélgetés angolul zajlik.
Legutóbb az ételpazarlás volt a téma. Az apropót egy érdekes jelenség, a "dump diving" (kb. szeméthalászat, a "kukázás" kifejezést túl pejoratívnak találom) adta. Nem újkeletű dologról van szó, külföldi nagyvárosokban szélesebb körben elterjedt már. A lényeg, hogy a szupermarketek rengeteg még használható dolgot dobnak ki, és ha a bolt mögött álló konténert nem védi kerítés, lakat vagy kamerák, akkor a szeméthalászok zárás után fejnyitják, és kiszedik, ami megtetszik nekik. A tényleges hulladékon felül sok élelmiszert azért dobnak ki, mert aznap, vagy másnap jár le a szavatossági ideje. A zöldségek, gyümölcsök jelentős része nem ömlesztve áll a boltban, hanem kiporciózva, lezárt zacskókban, csomagokban. Ezért ha az egykilós kiszerelésben egy alma barnulni kezd, az egész zacskót kidobják, nem számít, hogy a többinek semmi baja. A borosüvegek általában hatosával vannak dobozolva. Az a szabály, hogy ha a dobozban egyetlen üveg is elörik, az egészet ki kell dobni. És vannak a minden szempontból hibátlan termékek, ami azért kerül a konténerbe, mert túlrendelés történt, megérkezett a friss szállítmány a boltba, de a régebbi még nem fogyott el, de ki kell dobni, különben nincs helye az újnak.
A szeméthalászat mára szubkultúrává nőtte ki magát, és egyáltalán nem csak hajléktalan rászorulók űzik, hanem mondjuk lázadó szellemű fiatalok, így reagálva a fogyasztói társadalom és a globalizáció visszásságaira, gyakran csoportosan. A pár, akik a legutóbbi szalon házigazdái voltak, szintén művelik a tevékenységet, és elárulták, hogy az asztalon - ami roskadozott a gyümölcsöktől - minden a szemközti konténerből való. A beszélgetés érdekes volt, de kicsit hosszúra nyúlt, és főleg elméleti kérdéseket érintett: a jelenség etikáját, önszabályozását, lehetséges jövőjét. Például nem lehet a dolog túl széles körben elterjedt, mert akkor megsemmisíti önmagát - magyarán, ha senki nem veszi az ételt, mert mindenki a konténerre vár, akkor bezárhat az üzlet. Több országban lopásnak minősül a tevékenység, mivel a szemét az azt kidobó tulajdona, bár arra nem nagyon kerül sor, hogy büntessenek érte. Fontos, hogy a szeméthalász ne hagyjon maga után felfordulást, mindig csukja vissza a konténter tetejét, és ha rajtakapják, legyen megértő, elfogadó és kedves, ne akarjon vitatkozni se a bolt dolgozóival, se a környéken lakókkal, se a rendőrséggel.
A szalon alatt végig arra számítottam, hogy csoportot alakítunk, és legközelebb együtt megyünk terepre, de - bár nekem a vége előtt el kellett jönnöm - erre nem került sor.
Viszont a bogarat a fülembe ültették. Az interneten körülnéztem, mi a helyzet Dániában, és kiderült, még honlapjuk is van a szeméthalászoknak, részletes térképpel lefedve Koppenhágát és Aalborgot. Jobban megvizsgálva az aalborgi térképet kiderült, hogy melyik lánc az, amelyik szigorúan őrzi a konténerét, és melyik szabad préda, de a szeméthalászok főleg a belvárosra koncentráltak. Én a város nyugati részében lakom, ahol egyébként van egy elegáns villanegyed és egy kisebb városközpont üzletekkel, bankkal. Itt nyílt karácsony előtt a város egyetlen Irma névre hallgató szupermarketje, ami az egyik legdrágább lánc Dániában, de a térkép nem tesz említést róla. Addig fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy múlt szerda este 9 után elbicikliztem terepszemlére. Kíváncsi voltam, mit találok, és hogy milyen érzéseket kelt bennem egy konténerben kotorászni. A valóság felülmúlta a képzeletet.
Arra számítottam, hogy - mint az elegánsabb üzletek többsége - az Irma is szigorúan védi kidobott tulajdonát. Erről szó se volt, a hatalmas konténer oldalsó ajtaja nem volt lelakatolva. Kinyitottam és láttam, hogy csak félig van. Az az érdekes, hogy nem volt undorító, és nem volt kukaszaga sem, lehet, hogy gyakran űrítik, és ilyenkor ki is mossák, nem ismerem az erre vonatkozó szabályokat. Ami tényleg használhatatlan volt, az néhány zacskó megpuhult körte, és pár doboz tojás - bár olyan hideg volt, mint egy hűtőszekrényben, de megfogadtam, hogy tojással, tejjel, hússal nem foglalkozok. Viszont zsákmányoltam egy csomag kaliforniai paprikát, egy csomag rukolát, egy doboz földiepret, egy fej salátát, egy szál uborkát, két csomag újhagymát - mindegyik teljesen egészséges, hibátlan csomagolásban, érthetetlen, mért kerültek kidobásra, mert a szavatossági idejük alapján még maradhattak volna a boltban, ráadásul a többségük biotermék. Aztán találtam még egy dobozka spárgaburgonyát - a legdrágább fajta, nem ezt szoktam venni, ha krumplit kívánok -, ami szintén teljesen egészséges volt, leszámítva, hogy némelyiken megjelentek az első csírák. És végül találtam 6 csomag, egyébként közepesen drága kekszet, aminek ápr. 1-én jár le a szavatossága, és gyanítom, hogy tévedésből került kidobásra a febr. 13-án lejárt csomagokkal.
Volt még más szimpatikus dolog is, mindenféle zöldségek, de kicsit távolabb, ezért nem értem el őket. Meg azt is elhatároztam, nem ások mélyebbre, csak a halom tetejéről szemezgetek az aznapi termésből. És persze határt szab az is, mennyit tudok egyáltalán hazavinni egyszerre (egy szatyorral a biciklim kosarában). Több nem is kell, mert nem az a cél, hogy újra kidobjam őket. De voltak pl. cserepes fűszernövények (bazsalikom, rozmaring, kapor), amik ha kicsit megkókadnak, nem locsolgatják, inkább kidobják őket - ez azért érdekelne legközelebb, mert egyébként elég drágák, ha venni kell őket.
Undorító, hogy kukáztam? Először azt gondoltam, az lesz, de abban a pillanatban oszlott szét minden kétségem, ahogy kinyitottam a konténer oldalát. Egyáltalán nem volt undorító, amit hazahoztam, az pár órával korábban a bolt polcán állt, és drága pénzért kínálták. Rászorulok? Tulajdonképpen nem, kijövök a fizetésemből. Az más kérdés, hogy mindigis igyekeztem spórolni új laptopra, repülőjegyre, könyvre, egyéb drága holmikra, és leginkább az ételen tudok spórolni. Ez abból áll, hogy rengeteg kenyeret, sütit eszek, mert azt ingyen kapom a pékségből, ahol dolgozok. A zöldség-gyümölcs nagyon drága mulatság Dániában. Mostantól viszont kevesebb kenyér, több zöldség és gyümölcs, változatlan kiadások mellett. És nem utolsósorban egyúttal belülről bomlasztom a fogyasztói társadalmat, ami hosszú távon úgyis a világ vesztét okozza.

Epilógus
Azóta már többször meglátogattam a konténert, és minden alkalom felülmúlja az előzőt.

----------------------

Prologue
As you might know besides the school I work in a bakery. It's a cleaning job, about 10 hours per week. Once it happened that while I cleaned one of the machines my boss made humus in the other one. When he finished he asked one of the girls - who work up in the shop which is a cafe and delicate shop as well with several home-made products - to clean the humus from the machine. The girl didn't really feel like touching the brownish-yellow stuff between the gears, she said it was disgusting. The boss got angry and answered "it's not disgusting, it's food".
I was thinking afterward how thin the line is between food and dump. If it's in a closed box on a shelf of a shop, it's food. But if we clean the same thing from a mixer it's a dump.

One week ago I was invited to a salon by a Lithuanian girl who lives in Aalborg. It takes place at one of the salon members place in every other Sunday and there is always an issue to discuss. Most of the members are Lithuanians but not all of them, so we used English. Last time the discussion was about wasting of food. The starting point was the phenomenon called dumpster diving. The supermarkets throw away a lot of useful things. If the container behind the shop is not defended by lockers, fences or cameras the dumpster divers go there after the shop closes and take what they need. Above the real garbage there are a lot of foods thrown out because the date on it is over on the actual day or on the next day. Most of the fruits and vegetables are sold in closed packs and plastic bags and if one single apple turns brown in a bag they throw away the whole bag. In one box there are six wine glasses and if one of them brakes the whole box has to be thrown out. And there are some spotless products which become garbage because there is an over-ordering - the new supply has arrived and the old one is not sold out yet but it has to be thrown out in order to get free space for the new one.
Dumpster diving is practiced not only by starving homeless but it's already a subculture. A lot of young people do it in a group to have fun and to criticize the actual system. The couple who hosted the salon last time do it, too, and everything on the table - which was full of fruits - was from garbage containers. The discussion was interesting but a bit too long and too theoretical - it touched some ethical questions and the movement's future. Dumpster diving can't become a widely spread activity because it would destroy itself - if no one bought food because everyone counted on the food in the containers the shop would close down. In some countries this activity is technically a theft because the garbage belongs to its owner, although the police would disregard dumpster divers. It's important to close the container, not to leave a mess afterward and to be nice and understanding if one confronted to the workers of the shop, people living in the neighborhood or the police.
I expected to make a group of the salon members and go out for an experiment together but no one really wanted to take the action. I became curious, anyway. I looked it up on the internet and it turned that Danish dumpster divers have even a website with a map covering Copenhagen and Aalborg marked the possible containers. It shows which places are treasured with main focus on downtown. I live in the Western part of the town which is a fancy quarter with fancy shops. One of them is Irma, a relatively elegant and expensive supermarket opened before last Christmas and not mentioned by the map. I wanted to see what I can find and how it feels like doing it. So last Wednesday after 21.00 P.M. I went out and it was beyond my belief.
I expected that Irma would defend its garbage but the big container was not locked, so I opened the door. It was half way filled up and was not stinky or disgusting at all, they probably clean it inside after emptying. There were some packs of pear which turned to brown, and a few packs of egg which I found useless since I decided not to take egg, dairy product or meat although it was colder than in a freezer. But I got a pack of pepperoni, a pack of rucola, a pack of strawberry, a whole salad, a cucumber, to packs of Spring onions - all of them were fine in spotless packages and most of them were organic products. I don't really understand why they were thrown out. I found a pack of asparagus-potato - which is pretty expensive, anyway - had just started to bud. Finally I found 6 packs of fine biscuits which are best before the 1 April but were thrown out probably by mistake together with some older packs.
There were some other attractive things as well, for example drooping herb spices in pots. They don't water them in the shop, they just get rid of them after a couple of days. Next time I would take them because they are pretty expensive, anyway. There is a limit how much I can take once (one bag in the basket of my bike) and I don't need more because I don't want to throw them out once more.
Is it disgusting? First I thought it would be but I forgot all my prejudices at the moment I opened the door of the container. The things I got stood on the shelves of the shop a couple of hours before and cost a lot of money. And I didn't dig deep, I just took the packs from the top.
Do I need to do it? Actually, not, I can live on my salary. But I always save up for important and expensive things such a new laptop, flight ticket, book, etc. and it's the easiest way to save on the food. It meant that I mostly lived on bread and pastry I got from the bakery I work in. Fruits and vegetables are expensive in Denmark. But from now on I can get more of them without spending more money. And in the same time I can express my political statement about consumers' society which will sooner or later drive the world to its end.

Epilogue
Since then I visited the container quite a few times. And each time is better than the previous one in terms of capture.

Így kell helyesen / That's the way

Múlt héten újabb könyvvel gazdagodott a gyűjteményem. A címe: "Hvordan - sådan", és egy amerikai könyv dán kiadása. A lényeg, hogy 500 darab ábrákkal illusztrált jótanácsot tartalmaz, tulajdonképpen használati utasítás magához az élethez.
Az illusztrációk zseniálisak, többféle stílusban készültek a legegyszerűbb piktogramtól a részletgazdag, fotókon alapuló képekig. A téma pedig lehet egészen banális, mint pl. hogyan kell inget vasalni vagy articsókát felvágni. De lehet olyan is, amitől röhögőgörcsöt kap az ember, pl. hogyan meneküljünk meg egy krokodil támadásától, vagy hogyan fonjuk karunkat észrevétlenül a kedvesünk nyaka köré mozielőadás közben.
A projektnek honlapja is van: www.showmenow.com
A könyv mellékhatása: veszélyes vizsgaidőszakban beszerezni, mivel hajlamos az ember ezt lapozgatni a vizsgára készülés helyett.
Egy kis kedvcsináló alább.

Last week I bought a new book. It's called "Hvordan - sådan" and a Danish edition of an American book. It contains 500 illustrated advices about life, actually it's a manual to life.
The illustrations are fantastic. They were made in different styles from the simpliest pictograms until the based-on-photos realistic masterpieces. The topics are also different. Can be banal, for example how to iron a shirt or how to cut up an arthichoke. But it can be extremely funny, like how to escape from a crocodile's attack or how to fold our arm carefully around our girlfriend's neck while we are sitting in a cinema and watching a movie.
The project has even a website: www.showmenow.com
The book has a side-effect: it's dangerous to buy it during an exam-period because one tends to read it instead of preparing to the exam.
See an apetizer below.


Hogyan készítsünk teát egy királynőnek
How to prepare a tea for a queen


Hogyan ugorjunk fejest
How to plunge


Hogyan készítsünk gabonakört
How to make a corn circle


Hogyan leplezzünk le egy hazudót
How to identify a liar

Március az én hónapom / March is my month

Nem azért, mert márciusban születtem. Más jeles nap se kötődik hozzá. De a falinaptáram márciusi oldala az én betűimről szól.
Kedves volt egyetemi tanárom, Maczó Péter tervezett egy tipós naptárat "Betűk és hónapok" címmel, amit a Magyar Grafika adott ki tavaly decemberi számának mellékleteként. Minden hónap egy magyar betűtervezőnek van szentelve, és az a megtiszteltetés ért, hogy a márciust én kaptam. Az egész naptárat nagyon szeretem, és hol előre, hol visszalapozgatok benne, gyönyörködve az oldalakban, amíg mondjuk arra várok a konyhában, hogy felforrjon a leves. Kíváncsi lennék, vajon hány helyen lóg még a falon, és hányan nézegetik, ebben a hónapban épp az én betűimet. És vajon mit szólnak hozzá, tetszik-e nekik.
Nagyon szeretek betűt tervezni. Következetességet, logikát, szigorúságot követel, de helye van a játékosságnak is. Imádom, ahogy alakulnak a formák a monitoron, néha kicsit olyan, mintha egy ismeretlennel játszanék társasjátékot, aki pixelről pixelre fedi fel magát előttem.
Rég volt már, hogy betűt terveztem. Sok időt igényel, és nem lehet pár percre leülni mellé. Ha egyszer belekezd az ember, órákig nem hagyja abba, és a folyamat hetekig, hónapokig eltart. Ha tudom, hogy erre nincs időm, inkább bele se kezdek. Pedig a fejemben gyűlnek az ötletek. Nem tudom, hogy sikerül-e valaha is formába önteni őket.
A minap megint eszembe jutott, hogy bele kéne vágni, amikor a Facebook-on megjelölt egy szlovén fiú, akivel évekkel ezelőtt a Tipo Brda workshop-on találkoztunk. Szomorú, hogy akkor dolgoztam utoljára betűkön.

It's not because I was born in March or I don't really celebrate anything else now. But my wall calendar's actual page is about my letters.
One of my teachers from the university I graduated at designed a typographic calendar called "Letters and months". It was released by Magyar Grafika (Hungarian printing magazine) in last December. Each month is about a Hungarian typeface designer and I got the honor that one of my typefaces is presented on the page of March. I like the whole calendar very much and often turn the pages forward and backward enjoying the great design while I wait for the soup starts boiling in the kitchen. I'm wondering how many people have it on their walls as well, what they think about it, and if they like my letters.
I love designing typefaces. It requires consistency, logics, strictness but there is a place for playful ideas as well. I enjoy to see how the forms are born. Sometimes it's like playing with an alien who reveals himself in front of me pixel by pixel.
It was a long time ago that I worked on a typeface. It requires a lot of time, you can't just sit down for a couple of minutes at once. If you start it you can't stop it for hours and the whole process lasts for several weeks, months. If I know that I don't have time I'd better not to start it. However, I have many new ideas. I don't know if I ever can realize them.
The other day it came into my mind again when I was tagged on Facebook by a Slovenian guy who I met a couple years ago at Tipo Brda Workshop. Sad enough that was the last time I worked on a typeface.

Képek a hétvégéről / Pics from last weekend

Mindegy milyen évszak vagy milyen idő van, imádok biciklizni. De mostanában különösen élvezem, mert ilyeneket látok úton-útfélen.
I love biking regardless the season or the weather. But nowadays I particularly enjoy it because I can see such things along the roads.




Ezek a képek a kertemben készültek, ahol szintén beköszöntött a tavasz kis, fehér krókuszok és nedves rebarbarahajtások formájában.
I took these pics in my garden - Spring is obviously here by small white chrocuses and wet rhubarb shoots.





És pesze a tengerpart... Imádok szeles időben kijönni, mikor hatalmas, sötét felhők vonulnak az égen.
And of course the seaside... I love it when it's windy with huge, dark clouds.

Engedd be a jót / Let the right one in

Múlt héten egy nem olyan jól sikerült nap végén nem volt kedvem semmihez, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálok valami újat. Még sosem voltam Dániában moziban, ezért legfőbb ideje volt már. Otthon nagy mozilátogató voltam, egyetemista koromban volt diákbérletem is, de itt annyi minden mással kell foglalkoznom, hogy arra már se időm, se pénzem nem jut, hogy a filmvilág legújabb terméseivel is lépést tartsak. Arról nem is beszélve, hogy ha nem tudom utána senkivel kibeszélni a látottakat, akkor nem is érdekel annyira a dolog.
Na, de múlt kedden felfedeztem magamnak a Biffen-t, Aalborg művészmoziját. Pici, meghitt hely, kis előtérrel, ahol az asztalokon gyertya ég, van kanapé és könyvespolc filmes könyvekkel és magazinokkal. Mint utóbb megtudtam, a személyzet önkéntesekből áll, gondolom, ezért is tudnak viszonylag olcsó jegyárakkal dolgozni. A jegyárus néni mindenesetre megalapozta a filmélményt azzal, hogy kedvesen mosolyogva jó szórakozást kívánt. A vetítőterem is kicsi, 46 fotelből áll, de kifogástalan a kényelem.
A film pedig, amit volt szerencsém megtekinteni, a "Låt den rätte komma in" (magyarul kb. Engedd be a jót) c. svéd gyerekfilm, horror vagy dráma. Egyik sem, de egy kicsit mindhárom.
Bevallom, nem szeretem a horrorfilmeket, mert egyfelől fáraszt a ketchup, másfelől nem szeretek egy horrorfilm után napokig szorongva hazamenni esténként. Meg unom kicsit a vámpírokat, elég sok bőrt lehúztak már róluk. Pedik ez a film is vámpíros, már a legelején kiderül, hogy a kislány főszereplő vámpír. De hogy hová is fut ki az egész történet, abban szinte végig bizonytalan az ember. Emellett nagyon szépen fényképezett a film, egy rideg, téli svéd lakótelep a helyszín, sok sötét külső jelenettel. Emiatt és a mondanivalója miatt is sokáig emlékezetes darab. Ha tehetitek, nézzétek meg!
Ha ezt már nem is, de más filmeket remélhetőleg megnézek majd még a Biffenben. És ha úgy adódik, hogy Aalborgban maradok, talán megkeresem őket, hogy nincs-e szükségük még egy önkéntesre, mert úgy érzem, nekem való hely és nekem való társaság lenne.

At the end of one day last week I didn't feel like doing anything, so I decided to try something new. I had never been to a cinema in Denmark before, so it was the highest time to try it. At home I had been a big fan of movies, I had a student season ticket to the art cinemas. But here I have no time and money to follow up with the latest movies and if I can't discuss them with anyone afterwards I'm not that interested, anyway.
But last Tuesday I discovered Biffen, the small art cinema in Aalborg. It's cozy with its tiny little hall which has candles on the tables, coach and book shelf with books and magazines in connection with movies. I found out afterwards that the staff consists of volunteers, probably it's one of the reasons why the tickets are relatively cheap. The lady who sold the tickets established my good mood by wishing a pleasant time with a smile. The projection room was also small with only 46 armchairs but it was really comfortable.
The movie I saw called "Låt den rätte komma in" (Let the right one in), a Swedish child movie, horror movie or drama - none of them, but all three of them a bit. I have to admit that I don't like horror movies because on one hand I'm tired of the ketchup and on the other hand I don't like being afraid for a couple of days after watching them. And I'm bored with the vampires, they have been pretty overused. This film operates with vampires, too, it turns out relatively quickly that one of the main characters, the girl is a vampire. But we don't know how the story would end up. Besides the mystic story it's a beautifully photographed movie, most of the scenes take place in a cold housing estate area in the Winter somewhere in Sweden. Unforgettable pictures, if you have the opportunity don't miss watching it!
Hopefully I will watch some other movies in Biffen. And if it happens that I stay in Aalborg, maybe I will contact with the staff and ask them if they need one more volunteer. I think it could be something for me.