Mindennapi csacskaságok

Repül az idő, már eltelt a harmadik hét is az iskolából, de még mindig akadnak számomra furcsaságok.
Azt már megszoktam, hogy a "Facebook" szó óránként minimum egyszer elhagzik. Kiváló dolog megjelölni egymást, létrehozni egy virtuális csoportot csak a mi osztályunknak, és a hiányzó, beteg csoporttársakat is itt lehet utolérni online.

Aztán ittvan a skridttæller. Még az első héten meglóbált az az osztályfőnökünk egy szatyrot tele kis, fehér dobozkákkal, és mondta, hogy kölcsönözhetünk az iskolától skridttællert. Az osztály kitörő lelkesedéssel fogadta a hírt. Halványan gyanítottam, mi lehet az, de gondoltam, nem, az nem lehet. Rákérdezni meg nem mertem, mert tanárunk mosolyogva hozzátette, hogy képzeljük, a szomszéd osztályban valaki értetlenkedett, hogy az meg minek. Alig vártam, hogy hazaérjek, otthon első dolgom volt felütni a szótárt, és kiderült, hogy a skridttæller tényleg lépésszámlálót jelent!

Tehát mostantól magára akaszthatja bárki ezt a kis tamagotchit, és aztán dicsekedhet a többieknek, hogy aznap már mennyit gyalogolt. Van, aki az övére akasztotta, van, aki a nyakába. Olyanról is tudok, aki ülve is rázogatja, hogy hajtsa a számlálót, egyesek meg azt suttogják, hogy a kis kütyü akkor is számlál, ha az ember egy rázósabb buszon ül. Én végül nem kértem, hiszen azt a 12 kilométert az otthonom és az iskola között ülve teszem meg, a biciklimen, a kerékpárút meg nem kátyús. Kár, hogy biciklis kilométerórát nem osztogattak.
Végül az éneklésről ejtenék szót. A dán könyvpiac egyik legkelendőbb darabja nem valami szirupos lányregény, és nem is egy általános iskolai kötelező olvasmány, hanem a Folkehøjskolens Sangbog. Nem tudom, hány otthonban található meg, de iskolákban kilószámra áll ez a kis zsebkönyv. Kb. 600 dalt tartalmaz, régieket, újakat egyaránt, témák szerint csoportosítva: vallásos, szerelmes, hazaszeretetről szóló, stb. Az újabb kiadásokban néhány angol nyelvű darab is szerepel, pl. Beatles-számok, amit mindenki ismer.

Mióta elkezdődött a tanítás, minden áldott napot közös énekléssel kezdünk. Ha jó fej a tanár, megengedi, hogy mi válasszunk, mit van kedvünk énekelni. Kevésbé demokratikus esetben csak felírja a dal számát a táblára. Játékosabb kedvű tanárok felállítják az osztályt és a cha-cha-cha alaplépéseit kell járnunk, miközben a kiválasztott dalt énekeljük. Vagy kétfelé osztják az osztályt, és minden páros sort az egyik, minden páratlan sort a másik csoport énekel. Én is szoktam tátogni, nehogy kilógjak a sorból, mert a tanárok figyelnek, hogy mindenki énekel-e, de nem akarom ideírni, mi jár közben a fejemben.
A minap egyik osztálytársnőnk ünnepelte a 25. születésnapját, ezért énekeltünk egy extrát is csak neki. Aznap a kis dán zászló a szekrény tetejéről az ünnepelt asztalára került (mostmár csak arra vagyok kíváncsi, hogy az én asztalomra is odarakják-e, ha szülinapom lesz, vagy nekem hoznom kell a magyar zászlót, és vajon mit szólnak majd, ha kiderül, hogy nálam nincs otthon olyan). De ez nem volt elég: a többiek gyakoroltak rajta egy szép dán népszokást is. Ha egy lány a 25. születésnapján még nincs férjnél, annak egy alkalmas pillanatban óvatosan a háta mögé kell lopózni, és a fejére, illetve a nyakába kell borítani egy zacskó őrölt fahéjat. (A 30. születésnapon ugyanez jár, csak őrölt feketeborssal.) Az áldozat innentől kezdve úgy szaglik napokon keresztül, mint egy karácsonyi sütemény. Itt nem szokás, hogy az ünnepelt hoz sütit, tortát, és megkínálja vele a társait.

Ellenben az osztályfőnökünk elrendelte, hogy ha valakinek tanítás közben megszólal a telefonja, az másnap köteles flødeboller-t hozni a többieknek. Ez - ha jól tudom - otthon Fekete Herceg néven fut manapság. Jópár évvel ezelőtt a dánoknál is Négercsók-nak hívták, de ez ma már politikailag nem korrekt sehol. Mindegy, mert szeretem, és eddig minden hétre jutott belőle.