Thursday, July 2, 2009

Matchmaking

Ez volt a munkacíme annak az eseménynek, amit két tanárunk, Malene és Nina szervezett 13 végzős NOEA-s diáknak. Abban a szerencsében volt részem, hogy én is bekerültem a csapatba. Múlt csütörtökön került sor a dologra, de csak most sikerült megszereznem az alábbi fotót.

A lényeg, hogy az iskola kibérelt egy öreg emeletes London-buszt egy napra, és értesítettünk 6 reklámügynökséget/grafikai stúdiót Aalborgban, hogy jövünk. Jöttünk is, szép sorban, menetrend szerint végiglátogatva a 6 helyet, portfoliókkal felszerelkezve, hogy prezentáljuk magunkat: most végeztünk, munkát keresünk. A cégek kedvesen reagáltak, kijöttek hozzánk a parkolóba, beszálltak a buszba, végignézték, amit meg akartunk mutatni és begyűjtötték a névjegyeinket. Mindenhol kb. fél órát időztünk, tehát sok idő nem jutott egy-egy emberre. De jó benyomást remélem, sikerült keltenem.
Kedves az iskolától hogy így is próbál segíteni. Bár nem tudom, lesz-e eredménye a dolognak. Természetesen jó ideje figyelem a 6 cég honlapját, és történetesen az egyiküknél voltam tavaly októberben szakmai gyakorlaton. Mostanában nincs felvétel sehol.

***

PS. Egy kis nyomdatechnológia

Na, vajon ki csinálta a menetrendet, amit kiküldtünk a cégeknek? Természetesen én. A vizsgaidőszakban senki más nem ért rá ilyesmivel foglalkozni.


Mivel kis példányszám kellett, digitális nyomdához lett küldve. Így az InDesign file-ból nem PS-t, hanem PDF-et generáltam. Kontaktáltam a nyomdával, megkérdeztem, milyen beállításokkal óhajtják. A nyomda válaszolt, én meg beállítottam, importáltam, aztán küldtem. Másnap kész volt a print. Ennyi.
És ez csak azért érdekes, mert mikor anno Magyarországon kerestem állást, mindenhol fennakadtak a szakmai tapasztalat hiányán, vagyis hogy nincs rutinom PS file írásában.Ezt próbálták úgy feltüntetni, mint valami iszonyú fontos és bonyolult dolgot. PS vagy PDF - majdnem egyre megy, mindkettőnél be kell állítani pár dolgot, és elkészíteni a fájlt, amit aztán a nyomda tud használni. Itt, a NOEÁ-nál egyszer volt erről egy dupla óránk. Elmondta a tanár, mi micsoda az Acrobat Distillerben, és a végén mondta, hogy minden esetben kérdezzük a nyomdát. Így is tettem. Ezentúl azt mondom, van szakmai tapasztalatom.

No comments: