Szép az élet

Az elmúlt hetekben több dolog is történt a közeljövőmet illetően. Először is még május végén kaptam egy levelet a szociális munkás-képző iskolától - a továbbiakban SOSU Nord -, hogy fel vagyok véve, és az adatamat továbbították az önkormányzatnak, amely hamarosan kapcsolatba lép velem a szakmai gyakorlatomat illetően.
Némi türelmetlen várakozást követően kaptam is egy levelet a délnyugat-aalborgi (ezalatt nemcsak a város, de az egész terület, ha úgy tetszik, megye értendő) szociális központtól, amelyben interjúra hívtak. Erre június 11-én került sor. Kicsit félreértettem a helyzetet, azt hittem, náluk leszek gyakorlaton, mivel az épület egyben egy idősek otthona is. De nem, a beszélgetés célja többek közt az is volt, hogy eldöntsék, hová helyezzenek. Ideges és rosszkedvű voltam, nagyon rosszul teljesítettem, volt olyan mondat, aminek többször neki kellett futnom, mire sikerült befejeznem. Dehát kicsit frusztrálóak voltak a kérdéseik: a két hölgy próbálta kitalálni, kiféle-miféle vagyok, és megkérdezték azt is (végülis teljesen jogosan), hogy miért pont Dánia, van-e itt családom, nincsenek-e gyerekeim, és miért akarok szociális munkás lenni, ha egyszer grafikus vagyok. Hülyén éreztem magam, miközben azt magyaráztam, hogy nincs se gyerekem, se családom Dániában, mégis itt akarok maradni, és igaz, hogy a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz grafikusként elhelyezkedni, de közben nagy kedvem van szociális munkásként dolgozni, mivel jóformán nincs is dán barátom, és kicsit hiányzik a társaság, ezért jól jönne, ha emberek között dolgozhatnék, és érezhetném nap mint nap, hogy szükség van rám. Annyira nem hazudtam nagyot, mégis fucsán pislogtak egymásra. Végül mondták, hogy majd kiküldik a tanulószerződést két példányban, az egyiket aláírva visszaküldöm, és ezzel rendben is van a dolog.
Akkor nagyon el voltam keseredve, este még bőgtem is. Mert igenis rosszul esik, hogy mindig csak "köszönjük, nem" válaszokat kapok, akárhová küldöm is a kiváló jelentkezésemet remek referenciákkal és online portfolióval megtámogatva. Aztán lassan megvigasztalódtam, nagyon nem is volt időm ezen gondolkodni, mert lekötöttek a napi teendők meg a záróvizsga. Közben megjött a szerződés, amelyben ott állt az első 4 hónap szakmai gyakorlatom címe: biciklivel negyedórányira a lakásomtól egy dombtetőn. Ismerem a helyet, naponta jártam arra iskolába menet, szép hely. Meg az is jó, hogy a képzés teljes időtartamára, 14 hónapra egy elég rendes fizetést kapok: többet, mint amire számítottam, mert kiderült, hogy bár a végzettségem nem releváns, de magas szintű, és ezért mégis beszámítják. Így szinte vonzó is a dolog. Amíg maradok diákstátuszban, a lakásomat is megtarthatom, tehát egyelőre nem kell költözésen törni a fejemet.


Tegnap pedig elmentem személyesen is megismerni a helyet, ahol októbertől, 2 hónap iskola után gyakorlaton leszek. Nagy földszintes épület, 4 szárnyból áll, amelyek mint kinyúló karok terpeszkednek egy ápolt park közepén. Nagy üvegfolyosók, barátságos közösségi helyek, csinos kis konyhák és étkezőkkel minden szárnyban, sok zöld növény kívül és belül. Sok tekintetben emlékeztet a hely az IPC-re (The International People's College), ahol dániai pályafutásom első évét töltöttem, a különbség csak annyi, hogy itt öregek a lakók. A vezető barátságos volt, és ötödikre már egész jól ejtette a nevemet (anyukám, mért lettem én Orsolya? Nem lehetett volna valami egyszerűbbet választani, amit a dánok is ki tudnak mondani?), a leendő kollégák is kedvesen mosolyogtak, és ebben a pillantatban szinte már várom is, hogy elkezdhessek ott dolgozni.
Végre rendes munka, rendes fizetés, rendes életritmus. Végre nem az lesz, hogy iskola után rohanás dolgozni, aztán este meg iskolai feladatokkal vesződés - még ha ezek a feladatok kedvemre valók is voltak. Végre lesz esténként szabadidőm, akár beiratkozhatok érdekes tanfolyamokra is, amik után eddig csak sóvárogtam, Végre lesz hétvégém. Végre megint normális ember lehetek, akinek van hobbija, aki szeret olvasni, moziba, színházba menni néhanapján. Az álommunka meg még várat magára egy kicsit. Vagy én értékelem át, miről is álmodom.