Ahogy azt már említettem, költöznöm kellett, ami a napokban történt meg. Nem volt hozzá nagy kedvem, mert nem szeretem az ezzel járó macerát, másrészt meg szerettem a régi lakásomat. De nem volt mit tenni, befejeztem tanulmányaimat, az ungdomsbolig-ot muszáj volt elhagyni. Nyomott hangulatban csomagoltam egy egész napon keresztül, amit csak az szakított meg, hogy dél körül kisétáltam búcsút venni a tengerpartomtól. Persze maradok ugyanebben a városban, fél óra biciklizéssel bármikor újra eljöhetek erre a partszakaszra, de az már nem lesz ugyanaz, mint akármikor, amikor kedvem támad hozzá, kisétálni.
Az új lakásom lehangolóan koszos és rendetlen állapotban várt. Hosszan tudnám sorolni a részleteket, de legyen elég az alábbi fotó a villanysütő dugójáról és egy konyhai konnektorról. A többit a fantáziátokra bízom, de talán elképzelhető, hogy sok órámba tellt, mire lakhatóvá varázsoltam a kéglit.
A padló külön elmlítést érdemel: kezeletlen, fa, amin láthatóan cipővel trapoltak korábban, úgyhogy igen alapos brun sæbe (tradícionális dán vegyszer erre a célra) kezelésben részesítettem egy kefe és egy rongy, valamint rengeteg energia segítségével.
A falakra ráférne egy festés (bár már attól is világosabb lett, hogy átmostam), de várok még egy kicsit, mert ha pár hónap múlva ismét költözés következik, akkor fölösleges. A fürdőszobát viszont nem hagytam annyiban, az ki lett festve.
Még így is nehéz használni, mert olyan kicsi, mint rendes helyeken a WC, de Dániában luxusvillát kell bérelni ahhoz, hogy normális méretű fürdőt és igazi, üveggel leválasztott zuhanykabint, vagy netán kádat kapjunk. A konnektorok ritka és logikátlan elhelyezése is okozott némi fennakadást, de sok méternyi hosszabbítóval végül minden megoldódott.
Az vitathatatlan előnye az új lakásnak, hogy közel van a belvároshoz. Míg a régi lakásomtól 20 perc volt biciklivel a könyvtár (hátszélben), most 12 percre van gyalog.
És mostmár van végre igazi konyhám. Még ha régebbi évjáratból való is, de legalább tele van szekrényekkel, többé nem gond a tárolás. A hálószobában is van egy nagy beépített szekrény, ami nem is olyan ronda, ha becsukott állapotban van.
Régi vágyam volt, hogy ne csak író-, de ebédlőasztalom is legyen, tehát ha valakit meghívok vacsorára, akkor ne kelljen lepakolni és középre húzni az íróasztalomat, hogy enni tudjunk.
Az interneten, egy adok-veszek oldalon sikerült lecsapnom egy gyönyörű kis ebédlőasztalra igazán olcsón. Meztelenül is tetszik, de vettem a kezeletlen fa testére egy csinos asztalterítőt, hogy bátrabban lehessen enni rajta.
A falon a fa nem matrica, hanem sajnos festés, és természetesen NEM az én művem, hanem az előző lakó hagyatéka. Kezdetben sokat törtem rajta a fejem, hogyan lehetne eltüntetni. De utóbb mást gondoltam: olyan helyzetbe hozom ezt a bánatos, ronda piros fát, hogy utána mindenki ilyet akar majd magának a saját falára, csak egy kis idő kérdése az egész. Amiből most nincs sok, mert mindjárt jön a Mikulás, úgyhogy zárom is a bejegyzést.
Egy szó mint száz, majd' egy hét alatt lakhatóvá varázsoltam a lakást. Ebben és a költözésben nagy segítségemre voltak régebbi, és az Aalborgi Magyarok Társaságán keresztül újabban megismert barátok, kedves ismerősök, amiért nagyon hálás vagyok nekik.
Little Red Rhombus
13 hours ago
2 comments:
Gratulalok Orsi, latszik mar most, hogy sok munkad van benne (es meg lesz is), de nekem tetszik, kivanom, hogy mielobb otthonna valjon!
nem is olyan ronda az a piros fa...
Post a Comment