A könyv-feladatról / About the book-assignment

Múlt pénteken volt a leadási határidő. Mindenki hozta a kész könyvét és kilógatta a termünk előtt a folyosóra a saját feladatleírásával és Gantt-diagramjával (ami a munka ütemtervét szemlélteti), majd megkezdődött egymás értékelése. Nem jegyeket kellett osztanunk egymásnak dán értelemben, csak 1-5 skálán elhelyezni minden munkát (az érdekesség az, hogy otthon ugye ez a jegy nekünk, nem a dánok nyakatekert 12-es skálája), és emellett írni is kellett kritikát minden darabról. Nos, én csupa 2-est, 3-ast kaptam a kis szakácskönyvemre, meg olyan észrevételeket, hogy nem szép a spirálkötés, meg hogy a védőborító lehetett volna vastagabb. Ezekkel nem tudtam mit kezdeni, de azért eléggé elkeserített, hogy csak mert nem nyomtam tele a könyvemet gyönyörű színes fotókkal, így lehúzták.
Na, végülis az egésznek nem volt tétje, mert nem vizsga, az ilyen kis feladatot elfogadva/nincs elfogadva-alapon értékelik, de azért vártam a mai napot, amikor a tanárunk előre egyeztetett időpontban szeményre szabottan értékelte az arra kíváncsiakat.
Amint kézbe fogta a könyvemet, mindjárt azt mondta, milyen édes az extra borító, és olyan nagymamás az egész. Mosolyogtam, végre valaki, aki egyből megérti, mit akartam: nem nézegetni való, hanem valódi használatra szánt szakácskönyvet. Végiglapozta, és bár észrevette, hogy egy helyen majdnem egymás alá esett három elválasztójel is a sorok végén, de ennél nagyobb hibát nem talált. Mondta, hogy ha most osztályoznia kéne, megkapnám a maximális 12-est, de azért legközelebb válasszak már nagyobb kihívást. Hallgattam arról, hogy a háromhetes feladatra egyetlen hétvégét szántam, úgyhogy a kihívást is ehhez állítottam be. Inkább örültem, mert azzal biztatott, hogy ne törődjek a többiekkel, és ne akarjak olyan lenni, mint ők, idővel biztos színesebben fogok dolgozni, de jó, amit csinálok. Persze éreztem én ezt, de néha olyan nehéz egyedül, ha nem kapok nap mint nap külső megerősítést, könnyen elkeseredek.
A következő háromhetes feladatunk, egy napilap megtervezése máris elkezdődött, ezúttal igyekszem próbára tenni magam, és nem az utolsó hétvégére hagyni az egészet.

The deadline was last Friday. Everybody hang his/her book on the wall in the corridor next to our classroom together with a project-description and a Gantt-chart (which illustrates the project's schedule). Then we had to evaluate each other's work from 1-5 (which exactly looks like the grade system in Hungary), and in addition we had to write something about the books, too. Well, I got 2 and 3 for my little cook book and some critics that the spiral binding was not nice and the cover paper could have been thicker. I tried not to take it personally but I was disappointed to get such a negative evaluation just because I didn't use many attractive color photos like everybody else did.
Actually, it didn't matter because it was not an exam, it was evaluated on the basis of approved/not approved, but I hardly could wait for a personal evaluation from our teacher today.
When she looked at it she told immediately how sweet the extra cover was and the whole was like a grandma's book. I smiled because it felt good that someone understood for the first sight that I wanted not a fancy photo album for the eyes but a text cook book to use. As she turned the pages she noticed that there were 3 hyphens almost under each other at the end of the lines but this was the biggest mistake. She said that I could get the max. 12 grade for it but I should take a bigger challenge for the next assignment. I didn't want to say that instead of 3 weeks I devoted only a weekend for this project. She said I shouldn't care about the others, I don't have to be like them, with the time my works will probably be more colorful, but what I do is good. Of course I had felt the same but it's hard to be alone, if I don't get compliments day by day I get disappointed easily.
Our next assignment to design a daily paper has already started. Now I'm trying to start it in time and to take a bigger challenge.