Thursday, September 25, 2008

Pyt med det!

Nemrég volt egy óránk a suliban a stresszkezelésről, ahol többek közt megtanultuk, hogy ha minden tőlünk telhetőt megtettünk projektünk érdekében, és mégsem sikerült a maximumot produkálni, ne emésszük tovább magunkat, hanem mondjuk: "Pyt med det!" (Az "y" "ü"-nek ejtendő.) Ami nagyjából annyit tesz dánul, hogy nem érdekel, vagy a csúnya pesti szlenghez, a leszaromtablettához tudnám még hasonlítani.
Időközben rájöttem, hogy a mondat nagyszerűen alkalmazható az élet szinte bármely területére.
Nem köszön a szomszéd? Pyt med det!
Levegőnek néznek az osztálytársak? Pyt med det!
Az, akit a barátomnak hittem, hónapok óta még egy rövid e-mailre sem érdemesít? Pyt med det!
Újra eltelt egy nap az iskolában úgy, hogy semmi újat nem mondtak? Pyt med det!
Munkahelyemen, a pékségben már megint elvágtam az ujjamat egy megrepedt műanyag ládával? Pyt med det!
Reggel a gondosan kivasalt hajam két perc alatt semmivé lesz a ködös-esős időben? Pyt med det!
És így tovább, a lista folytatható a végtelenségig. Addig ismételgettem, hogy rájöttem: a módszert tulajdonképpen már rég feltalálta Andy Warhol, az "Andy Warhol filozófiája A-tól B-ig és vissza" c. könyvben olvasható. Nincs nálam a könyv, néha kicsit hiányzik is.
De szerencsére történnek jó dolgok is.
Tegnap este felugrottam pár percre Zsoltékhoz. Siettem, nem akartam bemenni, de ahogy Trisztán meglátott, nagyot mosolygott, sebesen odakúszott hozzám, rámtámaszkodva felállt (egyelőre kapaszkodnia kell valamibe/valakibe, ha két lábra áll), és nevetve a nyakamba borult. Mindezt olyan gyorsan és spontán módon, hogy igazán meghatódtam.
(A fotók egy korábbi alkalommal készültek, ezútal nem volt nálam a fényképezőgépem, de ilyesmi volt az élmény látvány szempontjából - az érzés viszont leírhatatlan.)
Az nem jut eszembe, Andy mondott-e valamit az ilyen helyzetekre, de nem is érdekel. Nem kell mindig cinikusnak lenni.

Recently we had a lesson in the school about how to deal with stress. The conclusion was that if we did our best but the result is below the maximum it's no use crying over spilt milk but we simply have to say: "Pyt med det!" It means in Danish something like "I don't care", "never mind".
Later on I realized that I can apply this sentence for almost anything in life.
My neighbor doesn't say hello - Pyt med det!
My classmates ignore me - Pyt med det!
The person I considered as a good friend doesn't even send an e-mail for me for months - Pyt med det!
One more day passed by in the school without any new information - Pyt med det!
In the bakery - my working place - a broken plastic box cut my finger again - Pyt med det!
My carefully flat-ironed hair gets awful within two minutes in the foggy-rainy weather in the mornings - Pyt med det!
And so on - the list is endless. I repeated it so many times that I suddenly realized: this had already been invented by Andy Warhol a long time ago. You can read about it in the book called "The philosophy of Andy Warhol from A to B and back again". I don't have this book with me and actually, sometimes I miss it.
But fortunately good things happen as well.
Yesterday I stopped by Zsolt's place for a couple of minutes. I was in a hurry, so I didn't want to go in. But as Tristan noticed me he smiled and then crawled to me quickly, used me as a prop (he needs something/someone to grab if he wants to stand up) and hugged me with a big laugh. It all happened so fast and spontaneously that I became really touched.
(The pics were taken earlier, this time I didn't have my camera with me. The action was something like this visually but the feeling is indescribable.)
I don't remember what Andy said for such situations, but I don't care. I don't have to be cynical all the time.





3 comments:

Anonymous said...

- Otthon hagytad a fényképezőgéped?
- Pyt med det!
- Hiányzik az Andy Warhol könyved?
- Pyt med det!
- Pöttyös az inged?
- Pyt med det!

kinga said...

Pyt med det = "az a baj"
:-)

Anonymous said...

Kinga:
"Az a baj"-jal se rossz, de én nem éppen erre gondoltam. Belga közeli ugyan a dolog, de inkább Sickratmannél kell keresni.
A szám címét már nem merem ide írni, inkább segítek még.

- Zöld teát iszol?
- Pyt med det!
- Mivel jársz, bicajjal?
- Pyt med det!
- Nincsen mobilod?
- Pyt med det!
- Te nem nézel tévét?
- Pyt med det!
stb...