Hiteles fordítás

Hallgatásom oka, hogy bő egy hete hazajöttem anyukámmal Magyarországra, és most "nyaralok". Ez elsősorban fogorvosi kezelésekből áll, ami egyre drágább, de még mindig a dán árak alatt marad. Meg vannak egyéb, ügyes-bajok elintéznivalók, amik szót se érdemelnek. De az egyik mégis. Sajnos.
Nemrég eszembe jutott, hogy egyebek közt van egy kirakatrendező és dekoratőr szakmunkásbizonyítványom is. A bizonyítványt annak idején, 1997-ben még csak egy nyelven, magyarul adták ki (utánaérdeklődtem, azóta se adják ki angol nyelvű betétlappal, mint pl. a diplomámat), de ki tudja, hátha Dániában egyszer pont erre lesz szükségem. A férfinyakkendő háromféle megkötési módjára már nem emlékszem, de hátteret spannolni szerintem még mindig tudok feszesen, szóval úgy döntöttem, csináltatok egy hiteles fordítást.
Ilyet az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodánál lehet kérni. Még Dániában kinyomoztam a címüket, nyitvatartásukat, és azt, hogy nagyjából mire számíthatok, így azt hittem, nem érhet meglepetés.
De mégis ért. Amikor az ügyintéző hölgy közölte velem, hogy semmi akadálya a fordításnak, de azt belevarrják az eredeti bizonyítványba. "Hogyhogy? Miért?"-húztam föl a szemöldököm. Hát mert nekik nincs joguk hiteles fénymásolatot készíteni, így annak híjján az eredetihez varrják oda. "És nem lesz csúnya?" -érdeklődtem még mindig döbbenten. A hölgy kezdett ideges lenni, kissé ingerülten elmagyarázta, hogy az egész csak rajtam múlik, mert ha hozok hiteles fénymásolatot, akkor az eredetihez nem nyúlnak. "És hol lehet hiteles fénymásolatot készíttetni?" -kérdeztem. Hát egy angolul hitelesítő közjegyzőnél, ha angolra kérem a fordítást. És hogy hol van ilyen? Majd kint, a recepciónál megmondják. Így is lett, a recepción kaptam egy címlistát.
Közben elbizonytalanodtam, mert sejtettem, hogy ez így nem lesz olcsó mulatság, és végig akartam gondolni, kell-e ez nekem. Aludtam rá egyet, és úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó az egészért többet fizetni, mint amennyit nagyon muszáj. A bizonyítvány amúgy se néz ki valami jól, sokat nem ronthat rajta, ha belevarrnak a közepébe egy lapot. Visszamentem, leadtam a bizonyítványt, és kifizettem a 12 000 forintot előlegként - 2 oldal fordítása, 50 %-os sürgősségi felárral, minek fejében egy hét múlva mehettem az elkészült munkáért.
Ez ma történt. Íme a végeredmény:


Én már azt sem értettem, hogy a 20. század végén mért kell dohos hangulatú hamisítás elleni cikornyás ábrákkal ellátni, és kalligráfussal megíratni egy szakmunkásbizonyítványt. De az felteszi a koronát az egészre, hogy a kisméretű, kemény dupla oldal közepéhez nemzeti színű hímzőfonal-szálakkal odavarrtak egy A/4-es lapot, mégpedig úgy, hogy a lap bal szélét másfél centi szélesen visszahajtották. A fordítást hitelesíti egy matrica, mely részben a hímzőfonalakra is tapad, valamint 4 db, tetszőlegesen széthintett pecsét, melyek közül az egyik azért fedi a második oldalra felnyalt 3x100 forintos illetékbélyeget. Nem tudom, egy ilyen kompozícióval ki vesz majd engem komolyan Dániában.
Az ügyintéző hölgy (ez már egy másik) azzal várt, hogy jó híre van: nem kell többet fizetnem, sőt, 3 635 forintot visszakapok az előleg árából, mert 2 oldal helyett csak egyet fordítottak. Ezt nem tudom, hogy számolták ki, mert mind az eredeti bizonyítvány, mind a fordítás dokumentuma kétoldalas. Mindegy, nem tiltakoztam. De mikor megláttam a "művet", elröhögtem magam. Annyit jegyeztem meg, hogy ha a fordító irodának könyvkötőre volna szüksége, keressenek meg bátran, mert ahhoz is értek. Az ügyintéző hölgy nem reagált. Azt hiszem, nem értette, mire célzok.

Persze történnek velem ennél jóval kellemesebb dolgok is, hamarosan azokról is írok. Csak nem bírtam magamban tartani ezt a sokkot.

Anyu Dániában

Nem könnyű bő egy hetet egyetlen bejegyzésben összefoglalni, de megpróbálom. Mindenféle kifogások és akadályok ellenére végre sikerült megszervezni anyu aalborgi útját. Nem először járt Dániában: Helsingörben már meglátogatott, amikor ott laktam, de Aalborgba kicsit bonyolultabb eljutni. Szerencsére némi segítséggel mindent sikerült megoldani. Sűrű programot szerveztem, elvittem a kedvenc helyeimre a környéken.

Skagenben, Dánia legészakibb csücskében két napot töltöttünk, hogy mindenre jusson idő.

Ellátogattunk Gammel Skagen-be, vagyis a régi városrészbe, ahol szinte minden ház sárgára van vakolva, és a tenger pont olyan, amilyennek lennie kell: barátságos, de kisebb hullámokat azért vet, és nem látni a végét.

Egy kis eső nem számított: kisétáltunk Grenen-be, a csücsöknek is a csücskébe.

A fenti képen anyukám mögött a két tengerszoros: Skagerrak és Kattegat találkozása látható, vagyis a tenger hullámzik jobbról-balról, középen összecsap, és lassan építi a homokos földnyelvet. Természetesen minden túristáról készül itt egy kép.

Megnéztük, milyen kemény munka kézzel cukorkát készíteni. A Bolcheriet műhelyében publikus az egész folyamat - és nagyon látványos is. A megolvasztott, felforrósított cukormasszát először lehűtik és színezik, ízesítik.

A kampóra csapkodástól-húzogatástól buborékok kerülnek a masszába, amitől könnyebbé és világosabbá válik.

Ördögi ügyességgel kialakítják a kívánt motívumokat, majd az egészet egyetlen hengerré dolgozzák össze.

A hengert gép segítségével elnyújtják.

Végül felvagdossák, és lehűtik.

A végeredmény ellenállhatatlanul szép és illatos, még az is megkívánja, aki egyébként nincs oda a cukorkáért.

Ha Dánia, akkor biciklizés. Szegény anyut ezügyben pár nap alatt eljuttattam a tűrőképessége határáig. Igaz, hogy Aalborg nem nagy város, de sok a domb, és mindig szembeszél fúj.

Aztán meg kellett másznia Lønstrup-nál egy nagy homokdűnét is, ami sok évvel ezelőtt használhatatlanná tett egy világítótornyot. Szép és szomorú jelenség, megunhatatlan látvány.

Ettől fél órányi sétára állt a Mårup kirke, egy román kori templom, amiről már korábban írtam. A természet annyira megcsócsálta a partot, hogy a templomot megmentendő, lebontották a tetejét. Talán a falakra is sor kerül hamarosan, hogy aztán majd egy alkalmasabb helyen újra felépítsék. Elég idétlen látvány, de még így is túristacsalogató.

A tengerpart a környékén viszont nagyon szép.

Ha tenger, akkor hal: nem hagyhattuk ki azt a remek haléttermet Sæby-ben, ahol egyszer már jártam.

Utána az egyébként nagyon kedves kis városban is körülnéztünk. A kikötő érdekessége egy kétarcú szobor, amit egy norvég művésznő 2001-ben több, mint 880 óvodás segítségével készített el.

A kis kerámiadíszítmények közt a leghelyesebbek a sellők, de bizony felbukkannak mobiltelefonok is.


A tengerparton meg lapátolni lehet a kagylót.

Szóval így telt az elmúlt hét. Még ha nincs is anyu elragadtatva az ötlettől, hogy Dániát választottam, mostanra remélhetőleg sikerült megértenie, miért.

Íratlan szabályok

Hogy telik a szünidő? Köszönöm jól, és elég gyorsan, mindenféle apró-cseprő intéznivalóval, meg az utolsó munkanapokkal a pékségben. De iskola nélkül, ami annyi szabadidőt azért ad, hogy végre olvassak is egy kicsit. A dánom lassan elérte azt a szintet, hogy tudok normálisan olvasni anélkül, hogy minden második szó után a szótárért kelljen nyúlni. Eddig leginkább iskolában feladott irodalmat gyűrtem, de most - talán először - kölcsönöztem dán nyelvű könyvet a könyvtárból saját örömömre (recept- és designkönyvek nem számítanak, mert azt nem végigolvassa az ember, hanem bele-bele olvas, és főleg nézeget).
Választásom Mehmet Yüksekkaya: Uskrevne regler på det danske arbejdsmarked (Íratlan szabályok a dán munkaerő-piacon) c. nemrégiben megjelent könyvére esett. Könnyen érthető, szinte iskolás stílusban íródott, talán azért, hogy az elsődleges célcsoport, a bevándorlók megértsék. Gondoltam, számomra is releváns lehet a tartalom, mivel én is külföldiként akarok Dániában munkát vállalni. Olvasás közben azonban érződött, hogy elsősorban Európán kívüli országokból érkezetteket céloz meg a szerző, amikor olyan dolgokat magyaráz, hogy a munkahelyen nem téma a vallás, vagy hogy ne értsük félre, ne értsük szó szerint a dán (ön)iróniát, és ne késsünk, legyünk pontosak. Indvandrere, nydanskere - ez alatt főleg a muszlim vallású, elsősorban a Közel-Keletről és Afrikából származó embereket, vagy azok leszármazottait értik. Bár amikor a dán munkahelyi hierarchiáról (vagy inkább annak hiányáról) esett szó, egy nemzetközi cég személyzetisének elbeszélése szerint a magyarországi részlegükön azt tapasztalták, ami Dániára 20-30 évvel ezelőtt volt jellemző: önállóság helyett a dolgozók elvárták, hogy a feletteseik mondják meg, mit kell csinálni.
Na, de az olyan jótanácsokon, mint hogy köszönünk a kollégáknak érkezéskor és távozáskor, csak mosolyogtam, ezt inkább a dánoknak kéne megtanulniuk, akik finoman szólva nem az udvariasság és a jómodor bajnokai általában véve. Teljesen mindennapos dolog volt az iskolában, hogy reggel a tanterembe belépve egy hangos "jóreggelt!"-rel indítottam, amire senki nem reagált, és a sorházban, ahol 4 másik diákkal lakom, a többiek csak akkor köszönnek nagy nehezen, ha én köszönök előre, különben nem. Na, de hagyjuk ezt, talán egy munkahelyen minden más.
Azt meg nagyon remélem, hogy a Janteloven-t manapság senki nem veszi komolyan. Aksel Sandmose dán-norvég író 1933-ban egy regényében fogalmazta meg azt a 10 szabályt, amit szerintem csak a birkák követnek: ne gondold, hogy vagy valaki, ne gondold, hogy érsz annyit, mint mi, ne gondold, hogy okosabb vagy nálunk, ne képzeld, hogy jobb vagy nálunk, stb. Ha ez csak annyit jelent, hogy legyünk csöndesek, szerények, az rendben van, de azt hiszem, sokszor arról van szó, hogy fogadjunk el jót-rosszat, és ne akarjunk változtatni semmin. A csoportmunka, amit a dánok annyira imádnak, tapasztalataim szerint sok esetben egyáltalán nem működik. A tanár ahelyett, hogy elmondaná a tananyagot, kiad egy feladatot, amit csoportosan kell megoldani. Ez általában kutatómunkával indul az interneten, ami engem azért zavar, mert a Google-t bárki tudja használni, de diákként elvárom, hogy a tanár is mondjon valamit. A csoportban aztán a gyengék meg a lusták meghúzzák magukat, és végül a jobb képességűek, szorgalmasabbak oldják meg a feladatot. Személy szerint több dánt hallottam már panaszkodni emiatt, változtatni mégse akarnak. Tipikus.
De vissza a könyvhöz: a bevezető után 30 darab íratlan szabály megfogalmazása következik, végül - és ez a legérdekesebb - interjú 16 dán cég vezetőjével. Kisebb és nagyobb, nemzetközi cégek is, ahány, annyiféle. A közös bennük, hogy mindegyik nagy nyitottságot mutat a bevándorlók felé, némelyik pozitív tapasztalatokról is be tud számolni, és tanácsolja más cégeknek is, hogy nyissanak a külföldről érkező munkaerő felé, mert érdemes. Persze a könyv még a válság előtt íródott, azóta kicsit változott a kép. De az interjúkból merítettem egy kis önbizalmat, és kaptam pár tippet, milyen cégeknél próbálkozhatnék még, mint grafikus.
Most tartok egy kis szünetet. Szombaton dolgozok utoljára a pékségben, vasárnap érkezik anyukám látogatóba, és ezzel megkezdődik az igazi szünidő. De utána megújult erővel folytatom az álláskeresést.

Egyenbiciklik a városban

Koppenhágában és Århusban már eddig is volt, a mai naptól Aalborgban is van ingyen kölcsönbicikli. Ma délelőtt ünnepélyes keretek közt kapta meg a város azt a 135 drótszamarat, amelyek ezentúl a város több pontján lesznek hozzáférhetők.

Úgy működik, mint egy bevásárlókocsi: egy húszkoronást kell beletolni, amitől kinyílik a zár, az ember a városon belül kedvére használhatja éjjel-nappal (de haza nem viheti), majd amikor már nincs rá szüksége, csak lezárja valamelyik csomóponton, és visszakapja a pénzérmét. Április 1-től november 1-ig tart a szezon (tehát kicsit megkéstek az átadással). Állítólag nagyon jó biciklik, még világítást is szereltek rájuk, már alig várom, hogy kipróbáljak egyet.


Az átadó ünnepség része volt egy BMX-es és egy egykerekű bemutató is, amit én sorbanállva élveztem.


A Polar Cykler nevű biciklisbolt és szervíz ugyanis a bemutató után kiosztott sok-sok ásványvizet, meg 300 db ingyen bukósisakot. Bár nem volt sorszámhúzó automata, a sorbanállás meglepően kultúráltan zajlott, és én is kaptam egy remek sisakot.
(Csak azt nem értem, mért nem cseréli már le a Polar Cykler a szörnyű logóját egy korszerűbbre, mondjuk arra, amit még én terveztem nekik a szakmai gyakorlatom alatt.)

Eddig nem volt sisakom, mert a biciklizést biztonságosnak ítélem meg - legalábbis a magyarországi viszonyokhoz képest. A legtöbb helyen van elkülönített kerékpárút vagy -sáv. Persze vannak meleg helyzetek, figyelni itt is kell, de egyáltalán nem érzem veszélyben magam két keréken. A sisak csak egy újabb gadget a táska/hátizsák, első-hátsó világítás, fényvisszaverő bokapánt, biciklizár, ülésvédő huzat és napszemüveg mellé - kicsit hosszú a lista, nehéz észben tartani, reggelente, amikor indulok, rendszerint vissza kell lépnem az ajtóból valamelyikért. Na, de ha már kaptam a sisakot, akkor hordom is, végülis egész jól áll.

Matchmaking

Ez volt a munkacíme annak az eseménynek, amit két tanárunk, Malene és Nina szervezett 13 végzős NOEA-s diáknak. Abban a szerencsében volt részem, hogy én is bekerültem a csapatba. Múlt csütörtökön került sor a dologra, de csak most sikerült megszereznem az alábbi fotót.

A lényeg, hogy az iskola kibérelt egy öreg emeletes London-buszt egy napra, és értesítettünk 6 reklámügynökséget/grafikai stúdiót Aalborgban, hogy jövünk. Jöttünk is, szép sorban, menetrend szerint végiglátogatva a 6 helyet, portfoliókkal felszerelkezve, hogy prezentáljuk magunkat: most végeztünk, munkát keresünk. A cégek kedvesen reagáltak, kijöttek hozzánk a parkolóba, beszálltak a buszba, végignézték, amit meg akartunk mutatni és begyűjtötték a névjegyeinket. Mindenhol kb. fél órát időztünk, tehát sok idő nem jutott egy-egy emberre. De jó benyomást remélem, sikerült keltenem.
Kedves az iskolától hogy így is próbál segíteni. Bár nem tudom, lesz-e eredménye a dolognak. Természetesen jó ideje figyelem a 6 cég honlapját, és történetesen az egyiküknél voltam tavaly októberben szakmai gyakorlaton. Mostanában nincs felvétel sehol.

***

PS. Egy kis nyomdatechnológia

Na, vajon ki csinálta a menetrendet, amit kiküldtünk a cégeknek? Természetesen én. A vizsgaidőszakban senki más nem ért rá ilyesmivel foglalkozni.


Mivel kis példányszám kellett, digitális nyomdához lett küldve. Így az InDesign file-ból nem PS-t, hanem PDF-et generáltam. Kontaktáltam a nyomdával, megkérdeztem, milyen beállításokkal óhajtják. A nyomda válaszolt, én meg beállítottam, importáltam, aztán küldtem. Másnap kész volt a print. Ennyi.
És ez csak azért érdekes, mert mikor anno Magyarországon kerestem állást, mindenhol fennakadtak a szakmai tapasztalat hiányán, vagyis hogy nincs rutinom PS file írásában.Ezt próbálták úgy feltüntetni, mint valami iszonyú fontos és bonyolult dolgot. PS vagy PDF - majdnem egyre megy, mindkettőnél be kell állítani pár dolgot, és elkészíteni a fájlt, amit aztán a nyomda tud használni. Itt, a NOEÁ-nál egyszer volt erről egy dupla óránk. Elmondta a tanár, mi micsoda az Acrobat Distillerben, és a végén mondta, hogy minden esetben kérdezzük a nyomdát. Így is tettem. Ezentúl azt mondom, van szakmai tapasztalatom.

A-kasse

És ha már szóbajött a szakszervezet, más ügyben is felkeresi őket az olyan előrelátó diák, mint amilyen én is voltam. Dániában is van munkanélküli segély, de nem kaphatja bárki, csak az, aki A-kasse tag, és aktív munkavállalóként fizeti a tagdíjat. Diákként ingyenes a tagság, de legkésőbb az utolsó vizsgát követő 2 héten belül A-kasse taggá kell válni, és ha bizonyítványosztás után nem sikerül munkát kapni, akkor a dán kapja a segélyt. Én nem, mert a tanulmányaim befejeztével max. 6 hónapig maradhatok még, de tartózkodási engedélyem a diák jogán van, amire nem jár a segély.
Először abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán lehetek tag. A szakszervezetnél - ahol az ember A-kasse tagságra is jelentkezik - bizonytalan volt az ügyintéző, de segített kitölteni a jelentkezést, és mondta, hogy meglátjuk, ha a központ elfogadja, akkor lehetek tag. Elfogadták, tehát tag vagyok, hurrá! Most, hogy befejeztem a tanulmányaimat, fizetnehtem a tagdíjat havonta. De érdemes megtartani a tagságomat, mert a szociális munkásképző iskola csak 14 hónapos, és egy iskolának min. 18 hónapig kell tartania ahhoz, hogy a diák a tanulmányai jogán tag lehessen. Tehát a most befejezett tanulmányaim alapján lehetek tag, de a következő alapján nem. Milyen furcsa: tag lehetek, tagsági díjat fizethetek, de segélyt most még nem kaphatnék. Munkavállalóként belépve min. 1 évig fizetni kell a tagdíjat ahhoz, hogy az ember jogosult legyen a munkanélküli segélyre, és ha már voltam munkavállaló, akkor én is kaphatok segélyt (a diákként végzett diákmunka nem számít bele.)
Tehát vegyük azt a példát, hogy elvégzem a SOSU Nord-ot, és elkezdek dolgozni mint szociális munkás, majd 2 hónappal később elbocsátanak. Ha most megtartom a tagságomat és fizetem a tagdíjat, akkor kaphatok majd segélyt, de ha nem, akkor nem.
Azt hiszem, lassan kezdek beletanulni a dán bürokráciába. A szép az, hogy rám, mint külföldire mindig egy kicsit más szabályok vonatkoznak.

Feriepenge

Tegnap jártam a HK-nál, a szakszervezetemnél is. Mérges voltam rájuk, mert az e-mailjeimre nem válaszoltak, de személyesen szerencsére kedvesnek és segítőkésznek mutatkoztak.
A cég, ahol a szakmai gyakorlatomat töltöttem, dolgozott az egyik kampányukon, és ennek kapcsán alaposabban tanulmányoztam a grafikai alosztályuk honlapját. Itt érdekes tanfolyamokat is kínáltak - tagoknak térítésmentesen -, és mivel diákként igyenes a tagság, hát beléptem, könnyedén, online regisztrálva. Persze a kiszemelt tanfolyam (FontLab az alapoktól) betelt, és várólistára kerültem, szóval gyakorlati haszna eddig még nem volt az egésznek. De hátha most tudnak tenni értem valamit.
Tavaly decemberben kaptam 3 levelet is a FerieKonto-tól, amiben az áll, hogy a munkáltatóm többszöri felszólítás ellenére sem fizette be a feriepengé-met, azaz a szabadságpénzemet. Innentől az én dolgom behajtani rajtuk. Meglepődtem, mert fogalmam se volt, miről van szó. Aztán kiderült, hogy ha az ember nem rendes alkalmazott, hanem órabérben kapja a fizetését, akkor ugye nincs fizetett szabadság, de van szabadságpénz, ami a fizetés 12,5%-a. Több módja is van a kifizetésnek, az egyik az, hogy a munkáltató szerződést köt a FerieKonto-val, és aztán negyedévenként az itt nyitott számlámra utalja a szabadságpénzemet. Az egy dolog, hogy drága munkáltatóm, a Penny Lane Vinhandel 2008-tól kötött velük szerződést, tehát arra a 3 hónapra, amit 2007-ben náluk töltöttem, egyáltalán nem fizettek szabadságpénzt nekem. De 2008-ban is csak a második negyedévet sikerült utalniuk, a többit nem. Még januárban szóltam Mariának, a főnökömnek, aki meg is ígérte, hogy hamarosan utalja. Többször is szóltam, többször is megígérte. Én meg egy darabig bíztam bennük, végülis mindig rendesek voltak, és Dániában nem lehet csak úgy sumákolni, minden szabályozott és ellenőrzött.
Aztán májusban írtam nekik egy levelet - ajánlva küldtem el, hogy nyoma is legyen -, amiben leírtam részletesen a sérelmeimet. Erre Maria apja, Kjeld - aki szintén az üzletben dolgozik - személyesen reagált. Mondta, hogy beszél a lányával - aki közben szült és gyesre ment, de a pénzügyekkel még mindig ő foglalkozik -, de addig is kifizetné nekem kp-ben a hiányzó összeget, és ha majd sikerül az utalás, akkor visszafizetem neki. Ezen nagyon meglepődtem! Kicsit sumákszaga van a dolognak, nem? Mondtam, hogy szó sem lehet róla, utalják csak.
De ez sajnos még mindig nem történt meg. A dolog szemmel láthatóan zavarja Kjeldet is, mert gyakran megkérdezi, megkaptam-e már a pénzt. A válasz pedig még mindig: nem. És nem értem, mért nem. Egy netbankos utalás 2 perc, a pénznek a FerieKonto szerint is 5 munkanapon belül a számlámon kéne lennie. Már ha utalták. De valami azt súgja, hogy nem vesznek komolyan a Penny Lane-nél.
Mindegy, mától a szakszervezet veszi kezelésbe az ügyet. Remélem, észbekap Maria, és gyorsan korrigálja a hibát, mert szívesen tudnám már a számlámon a pénzt. Ami egyébként egy újabb macera, mert ha ténylegesen hozzá akarok jutni, akkor meg kell írnom a FerieKonto-nak, hogy mikor szeretnék szabadságra menni, és hány napra. A weboldalukon bármikor bejelentkezhetek és kérhetek egy erre rendszeresített igénylőlapot, amit postán kiküldenek, ezt kell kitöltve visszaküldenem. Aztán ők kikalkulálják, hogy az adott időszakra mennyi pénz jár, és csak annyit utalnak a rendes bankszámlámra, tehát ha rövid szabadságra megyek, akkor nem is kapom meg az összes pénzt rögtön. És az idén megkeresett szabadságpénzt csak jövőre vehetem leghamarabb igénybe.
Kicsit sok a bürorácia, nem csodálom, hogy ilyen alacsony a munkanélküliség Dániában. Ez a sok papírmunka biztos teremt egypár munkahelyet.

Szép az élet

Az elmúlt hetekben több dolog is történt a közeljövőmet illetően. Először is még május végén kaptam egy levelet a szociális munkás-képző iskolától - a továbbiakban SOSU Nord -, hogy fel vagyok véve, és az adatamat továbbították az önkormányzatnak, amely hamarosan kapcsolatba lép velem a szakmai gyakorlatomat illetően.
Némi türelmetlen várakozást követően kaptam is egy levelet a délnyugat-aalborgi (ezalatt nemcsak a város, de az egész terület, ha úgy tetszik, megye értendő) szociális központtól, amelyben interjúra hívtak. Erre június 11-én került sor. Kicsit félreértettem a helyzetet, azt hittem, náluk leszek gyakorlaton, mivel az épület egyben egy idősek otthona is. De nem, a beszélgetés célja többek közt az is volt, hogy eldöntsék, hová helyezzenek. Ideges és rosszkedvű voltam, nagyon rosszul teljesítettem, volt olyan mondat, aminek többször neki kellett futnom, mire sikerült befejeznem. Dehát kicsit frusztrálóak voltak a kérdéseik: a két hölgy próbálta kitalálni, kiféle-miféle vagyok, és megkérdezték azt is (végülis teljesen jogosan), hogy miért pont Dánia, van-e itt családom, nincsenek-e gyerekeim, és miért akarok szociális munkás lenni, ha egyszer grafikus vagyok. Hülyén éreztem magam, miközben azt magyaráztam, hogy nincs se gyerekem, se családom Dániában, mégis itt akarok maradni, és igaz, hogy a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz grafikusként elhelyezkedni, de közben nagy kedvem van szociális munkásként dolgozni, mivel jóformán nincs is dán barátom, és kicsit hiányzik a társaság, ezért jól jönne, ha emberek között dolgozhatnék, és érezhetném nap mint nap, hogy szükség van rám. Annyira nem hazudtam nagyot, mégis fucsán pislogtak egymásra. Végül mondták, hogy majd kiküldik a tanulószerződést két példányban, az egyiket aláírva visszaküldöm, és ezzel rendben is van a dolog.
Akkor nagyon el voltam keseredve, este még bőgtem is. Mert igenis rosszul esik, hogy mindig csak "köszönjük, nem" válaszokat kapok, akárhová küldöm is a kiváló jelentkezésemet remek referenciákkal és online portfolióval megtámogatva. Aztán lassan megvigasztalódtam, nagyon nem is volt időm ezen gondolkodni, mert lekötöttek a napi teendők meg a záróvizsga. Közben megjött a szerződés, amelyben ott állt az első 4 hónap szakmai gyakorlatom címe: biciklivel negyedórányira a lakásomtól egy dombtetőn. Ismerem a helyet, naponta jártam arra iskolába menet, szép hely. Meg az is jó, hogy a képzés teljes időtartamára, 14 hónapra egy elég rendes fizetést kapok: többet, mint amire számítottam, mert kiderült, hogy bár a végzettségem nem releváns, de magas szintű, és ezért mégis beszámítják. Így szinte vonzó is a dolog. Amíg maradok diákstátuszban, a lakásomat is megtarthatom, tehát egyelőre nem kell költözésen törni a fejemet.


Tegnap pedig elmentem személyesen is megismerni a helyet, ahol októbertől, 2 hónap iskola után gyakorlaton leszek. Nagy földszintes épület, 4 szárnyból áll, amelyek mint kinyúló karok terpeszkednek egy ápolt park közepén. Nagy üvegfolyosók, barátságos közösségi helyek, csinos kis konyhák és étkezőkkel minden szárnyban, sok zöld növény kívül és belül. Sok tekintetben emlékeztet a hely az IPC-re (The International People's College), ahol dániai pályafutásom első évét töltöttem, a különbség csak annyi, hogy itt öregek a lakók. A vezető barátságos volt, és ötödikre már egész jól ejtette a nevemet (anyukám, mért lettem én Orsolya? Nem lehetett volna valami egyszerűbbet választani, amit a dánok is ki tudnak mondani?), a leendő kollégák is kedvesen mosolyogtak, és ebben a pillantatban szinte már várom is, hogy elkezdhessek ott dolgozni.
Végre rendes munka, rendes fizetés, rendes életritmus. Végre nem az lesz, hogy iskola után rohanás dolgozni, aztán este meg iskolai feladatokkal vesződés - még ha ezek a feladatok kedvemre valók is voltak. Végre lesz esténként szabadidőm, akár beiratkozhatok érdekes tanfolyamokra is, amik után eddig csak sóvárogtam, Végre lesz hétvégém. Végre megint normális ember lehetek, akinek van hobbija, aki szeret olvasni, moziba, színházba menni néhanapján. Az álommunka meg még várat magára egy kicsit. Vagy én értékelem át, miről is álmodom.