Thursday, July 23, 2009

Anyu Dániában

Nem könnyű bő egy hetet egyetlen bejegyzésben összefoglalni, de megpróbálom. Mindenféle kifogások és akadályok ellenére végre sikerült megszervezni anyu aalborgi útját. Nem először járt Dániában: Helsingörben már meglátogatott, amikor ott laktam, de Aalborgba kicsit bonyolultabb eljutni. Szerencsére némi segítséggel mindent sikerült megoldani. Sűrű programot szerveztem, elvittem a kedvenc helyeimre a környéken.

Skagenben, Dánia legészakibb csücskében két napot töltöttünk, hogy mindenre jusson idő.

Ellátogattunk Gammel Skagen-be, vagyis a régi városrészbe, ahol szinte minden ház sárgára van vakolva, és a tenger pont olyan, amilyennek lennie kell: barátságos, de kisebb hullámokat azért vet, és nem látni a végét.

Egy kis eső nem számított: kisétáltunk Grenen-be, a csücsöknek is a csücskébe.

A fenti képen anyukám mögött a két tengerszoros: Skagerrak és Kattegat találkozása látható, vagyis a tenger hullámzik jobbról-balról, középen összecsap, és lassan építi a homokos földnyelvet. Természetesen minden túristáról készül itt egy kép.

Megnéztük, milyen kemény munka kézzel cukorkát készíteni. A Bolcheriet műhelyében publikus az egész folyamat - és nagyon látványos is. A megolvasztott, felforrósított cukormasszát először lehűtik és színezik, ízesítik.

A kampóra csapkodástól-húzogatástól buborékok kerülnek a masszába, amitől könnyebbé és világosabbá válik.

Ördögi ügyességgel kialakítják a kívánt motívumokat, majd az egészet egyetlen hengerré dolgozzák össze.

A hengert gép segítségével elnyújtják.

Végül felvagdossák, és lehűtik.

A végeredmény ellenállhatatlanul szép és illatos, még az is megkívánja, aki egyébként nincs oda a cukorkáért.

Ha Dánia, akkor biciklizés. Szegény anyut ezügyben pár nap alatt eljuttattam a tűrőképessége határáig. Igaz, hogy Aalborg nem nagy város, de sok a domb, és mindig szembeszél fúj.

Aztán meg kellett másznia Lønstrup-nál egy nagy homokdűnét is, ami sok évvel ezelőtt használhatatlanná tett egy világítótornyot. Szép és szomorú jelenség, megunhatatlan látvány.

Ettől fél órányi sétára állt a Mårup kirke, egy román kori templom, amiről már korábban írtam. A természet annyira megcsócsálta a partot, hogy a templomot megmentendő, lebontották a tetejét. Talán a falakra is sor kerül hamarosan, hogy aztán majd egy alkalmasabb helyen újra felépítsék. Elég idétlen látvány, de még így is túristacsalogató.

A tengerpart a környékén viszont nagyon szép.

Ha tenger, akkor hal: nem hagyhattuk ki azt a remek haléttermet Sæby-ben, ahol egyszer már jártam.

Utána az egyébként nagyon kedves kis városban is körülnéztünk. A kikötő érdekessége egy kétarcú szobor, amit egy norvég művésznő 2001-ben több, mint 880 óvodás segítségével készített el.

A kis kerámiadíszítmények közt a leghelyesebbek a sellők, de bizony felbukkannak mobiltelefonok is.


A tengerparton meg lapátolni lehet a kagylót.

Szóval így telt az elmúlt hét. Még ha nincs is anyu elragadtatva az ötlettől, hogy Dániát választottam, mostanra remélhetőleg sikerült megértenie, miért.

2 comments:

Unknown said...

Gyönyörű képek és tájak!
Izgi ez a cukorgyártás - próbáltam már itthon hajtogatni, de sima cukorból nem jött nekem össze úgy, ahogy szerettem volna, glükóz kell sajnos hozzá. A hajtogatós/nyújtós kép alapján először azt hittem, hogy selyempárnákat készítenek.

Orsi said...

Én meg amikor először olvastam egy zacskó cukorka csomagolásán, hogy kézzel készült, azt hittem, finom, női kezek által, gyúródeszkán, nyújtófával, mint a sütemény. Meglepődtem, mikor először néztem végig a bő másfél órás folyamatot, ahol két kigyúrt férfiember izzad kb. 40 kg massza súlya alatt. A selymes, szinte gyöngyházas hatást meg a kampóra csapkodáskor kapja a massza, nagyon látványos a változás.