Megint Biffen / Biffen again

Mozi megint, ugyanaz a hely, mint a múltkor, de ezúttal nem egyedül. Mint a régi szép időkben: havernőkkel, kacarászva, könnyed filmet (Vicky Cristina Barcelona) nézve, amin még mindig mosolygok, ha eszembe jut. Végülis semmi különös, csak jó érzés, hogy végre itt, Aalborgban is alakul valami, és vannak emberek, akikkel jól érzem magam. Még sok ilyen estét!

Cinema again, this time not alone. As in the good old days: fun with friends, easy-going movie (Vicky Cristina Barcelona) which still makes me smile if I think about it. Nothing special just feels good that there are a few people here in Aalborg as well who I have good time with. Let's do it again!

Kedd délelőtt / Tuesday forenoon

Tegnap Aalborg művészeti múzeumában jártam. Régebben Nordjyllands Kunstmuseum volt a neve, aztán a közelmúltban pályázatot írtak ki egy új névre új arculattal, és most Kunsten a neve. Személy szerint nem érzem úgy, hogy az új névvel jó vásárt csináltak, és az új logóért sem rajongok. De magát az épületet nagyon szeretem, többször jártam már itt, és mindannyiszor megállapítottam, hogy maga az épület sokkal érdekesebb, mint az épp aktuális kiállítás, ami valahogy mindig vérszegényre és fantáziátlanra sikerül, bármi is a téma. A múzeum épülete Alvar Aalto, a finn zseni műve, Dániában az egyetlen. Kívülrűl érdekes, belülről meg egyenesen lenyűgöző, főleg, ha a rafináltan rejtett ablakokon át besüt a Nap izgalmas fény-árnyék orgiát produkálva.
A mostani kiállítás címe "Flört Kirsten Kjær-rel",és azt hittem, tudom, mire számíthatok, mivel már jártam egyszer a Kirsten Kjær múzeumban Frøstrupban. Ez egy Isten háta mögötti helyen van egészen Nyugat-Jutlandon, ahol már a madár se jár. Egy bizarr ház, ahol szerintem bizosan több manó és egyéb fura lény lakik. De két idős úr biztosan, ők tartják fenn a házat, ami az állandó mellett időszakos kiállításoknak, koncerteknek és workshopoknak ad helyet.
Kirsten Kjær fura ember lehetett. A múlt század végén született, színésznőnek készült, és csak később, 32 éves korában kezdett el festeni autodidaktaként. Közben kezelték depresszióval is. Nem tudom pontosan, az őrület melyik fokán állt, de az átsüt a képein, hogy valami nincs rendben. Némelyik képe Csontváry-Kosztka Tivadar zsenialitását súrolja, míg más művei dilettánsabbak egy óvodás rajzánál, mintha időnként mindent elfelejtett volna kompozíció és színtan vonatkozásában.
Most az a kellemes meglepetés ért, hogy a múzeum egyébként steril környezete átalakult azzá a buja, bolondos, dekadens környezetté, amit Kirsten Kjær múzeumában tapasztaltam. Először azt hittem, elhoztak onnan pár kacatot dekorációképpen, de aztán gyorsan kiderült, hogy másról van szó. A művésznőnek volt egy jóbarátja, Tage Andersen, aki virágüzletet vezetett, és közben igazi virágművésszé vált, több önálló kiállítással is büszkélkedhet . Bár a két művész közt volt 54 év korkülönbség, mégis úgy tűnik, jól megértették egymást. Tage Andersen legalábbis tökéletesen ráhangolódott élő virágokat is bőven használó dekorációjával a képekre, amelyek jelentős részét épp virágok inspirálták. A fonnyadó szirmok fanyar illata tökéletes aláfestése a festményeknek.
Bár a kiállítás méreteiben nem nagy, kb. 1/3-át tölti ki a kis múzeumnak, mégis sokat időztem újabb és újabb köröket leírva, élvezve az atmoszférát. Közben magam is kedvet kaptam egy kis festéshez. Bárcsak kitartana ez a lelkesedés addig, amíg időm is lesz rá.

Yesterday I visited Nordjyllands Kunstmuseum in Aalborg which has recently changed its name to Kunsten. I don't think the new name with the new logo was a really good choice. But I love the building itself, I have been there quite a few times and every time I found the building much more interesting than the actual exhibitions, which always miss some spice regardless the theme. But the building is designed by Alvar Aalto, the Finnish genius and this is the only Aalto-building in Denmark. It looks interesting from outside and it's simply amazing inside, especially when the Sun shines drawing exciting patterns of lights and shadows all around the interieur.
The actual exhibition is called "A flirt with Kirsten Kjær" and I had an idea beforehead what it would be about since once I already have been in Kirsten Kjær's Museum in Frøstrup. This place was far away from everything in the wild West-Jutland. The house looked bizarre and I was sure some kobolds and other strange creatures lived there. But actually there were only two old men who run the house which gives place to different exhibitions, concerts and workshops besides the permanent collection.
Kirsten Kjær must have been a strange person. She was born at the end of the last century and started to paint later, at her age of 32 as an autodidact. She suffered in depression. I don't know how deep she was in it but by looking at her pictures it's obvious that something was wrong with her. Some of her paintings reach the level of Tivadar Csontváry-Kosztka's geniality while others are more dilettante than a child's drawing from a kindergarten. Seems like sometimes she forgot everything about composition and colors.
Yesterday I got surprised because the museum's boring atmosphere was transformed to a lush, foolish, decadent environment which I had experienced earlier in Kirsten Kjær's Museum. First I thought some gadgets were taken from there to decorate this exhibition but it turned to be something else. The artist had a friend called Tage Andersen who ran a flower shop, became a real flower artist and had some exhibitions already. Although there was 54 years difference between the two people's age it seemed they understood each other well. At least Tage Andersen tuned up the room perfectly by using a lot of real flowers to the paintings which were partly inspired by flowers, anyway.
Although the exhibition was not too big, filled only about 1/3 of the small museum I spent a relatively long time there walking up and down and enjoying the atmosphere established by the bittersweet smell of fresh and parching flowers. Now I feel like painting, too. I wish to keep up with this feeling until I find some time for it.

Ingyen étel / Free food

Prológus
Mint tudjátok, az iskola mellett egy pékségben takarítok heti kb. 10 órában. Történt egyszer, hogy mialatt az egyik dagasztógépet súroltam, a főnök a szomszédos darálógépben humuszt készített (csicseriborsókrém, arab étel, amit egyébként nagyon szeretek, különösen magyar pirospaprikával meghintve, pirítóson). Mikor végzett, szólt az egyik lánynak, aki több társával fent, az üzletben - ami egyébként kávézó és delikátbolt is egyben, sokféle saját készítésű termékkel - dolgozik, hogy takarítsa ki a daráló belsejét. A lány elhúzta a száját, és azt mondta a fogaskerekek közé szorult sárgásbarna krémre, hogy "undorító", mire a főnök ráförmedt, hogy "az nem undorító, hanem étel".
Ennek kapcsán elgondolkodtam, milyen keskeny határvonal húzódik étel és szemét között. Ha a bolt polcán csinos, lezárt dobozban találkozunk vele, akkor étel, ha a darálógépet takarítjuk, akkor maradék, hulladék.

Egy hete egy szalonra voltam hivatalos, amire egy itt élő, litván ismerős hívott meg. A szalon kéthetente, vasárnap délutánonként kerül megrendezésre, mindig valamelyik tag lakásán, és mindig van egy téma, amit a látogatók megvitatnak. Azt hiszem, a tagok nagy része litván, de mivel van köztük nem litván is, így a beszélgetés angolul zajlik.
Legutóbb az ételpazarlás volt a téma. Az apropót egy érdekes jelenség, a "dump diving" (kb. szeméthalászat, a "kukázás" kifejezést túl pejoratívnak találom) adta. Nem újkeletű dologról van szó, külföldi nagyvárosokban szélesebb körben elterjedt már. A lényeg, hogy a szupermarketek rengeteg még használható dolgot dobnak ki, és ha a bolt mögött álló konténert nem védi kerítés, lakat vagy kamerák, akkor a szeméthalászok zárás után fejnyitják, és kiszedik, ami megtetszik nekik. A tényleges hulladékon felül sok élelmiszert azért dobnak ki, mert aznap, vagy másnap jár le a szavatossági ideje. A zöldségek, gyümölcsök jelentős része nem ömlesztve áll a boltban, hanem kiporciózva, lezárt zacskókban, csomagokban. Ezért ha az egykilós kiszerelésben egy alma barnulni kezd, az egész zacskót kidobják, nem számít, hogy a többinek semmi baja. A borosüvegek általában hatosával vannak dobozolva. Az a szabály, hogy ha a dobozban egyetlen üveg is elörik, az egészet ki kell dobni. És vannak a minden szempontból hibátlan termékek, ami azért kerül a konténerbe, mert túlrendelés történt, megérkezett a friss szállítmány a boltba, de a régebbi még nem fogyott el, de ki kell dobni, különben nincs helye az újnak.
A szeméthalászat mára szubkultúrává nőtte ki magát, és egyáltalán nem csak hajléktalan rászorulók űzik, hanem mondjuk lázadó szellemű fiatalok, így reagálva a fogyasztói társadalom és a globalizáció visszásságaira, gyakran csoportosan. A pár, akik a legutóbbi szalon házigazdái voltak, szintén művelik a tevékenységet, és elárulták, hogy az asztalon - ami roskadozott a gyümölcsöktől - minden a szemközti konténerből való. A beszélgetés érdekes volt, de kicsit hosszúra nyúlt, és főleg elméleti kérdéseket érintett: a jelenség etikáját, önszabályozását, lehetséges jövőjét. Például nem lehet a dolog túl széles körben elterjedt, mert akkor megsemmisíti önmagát - magyarán, ha senki nem veszi az ételt, mert mindenki a konténerre vár, akkor bezárhat az üzlet. Több országban lopásnak minősül a tevékenység, mivel a szemét az azt kidobó tulajdona, bár arra nem nagyon kerül sor, hogy büntessenek érte. Fontos, hogy a szeméthalász ne hagyjon maga után felfordulást, mindig csukja vissza a konténter tetejét, és ha rajtakapják, legyen megértő, elfogadó és kedves, ne akarjon vitatkozni se a bolt dolgozóival, se a környéken lakókkal, se a rendőrséggel.
A szalon alatt végig arra számítottam, hogy csoportot alakítunk, és legközelebb együtt megyünk terepre, de - bár nekem a vége előtt el kellett jönnöm - erre nem került sor.
Viszont a bogarat a fülembe ültették. Az interneten körülnéztem, mi a helyzet Dániában, és kiderült, még honlapjuk is van a szeméthalászoknak, részletes térképpel lefedve Koppenhágát és Aalborgot. Jobban megvizsgálva az aalborgi térképet kiderült, hogy melyik lánc az, amelyik szigorúan őrzi a konténerét, és melyik szabad préda, de a szeméthalászok főleg a belvárosra koncentráltak. Én a város nyugati részében lakom, ahol egyébként van egy elegáns villanegyed és egy kisebb városközpont üzletekkel, bankkal. Itt nyílt karácsony előtt a város egyetlen Irma névre hallgató szupermarketje, ami az egyik legdrágább lánc Dániában, de a térkép nem tesz említést róla. Addig fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy múlt szerda este 9 után elbicikliztem terepszemlére. Kíváncsi voltam, mit találok, és hogy milyen érzéseket kelt bennem egy konténerben kotorászni. A valóság felülmúlta a képzeletet.
Arra számítottam, hogy - mint az elegánsabb üzletek többsége - az Irma is szigorúan védi kidobott tulajdonát. Erről szó se volt, a hatalmas konténer oldalsó ajtaja nem volt lelakatolva. Kinyitottam és láttam, hogy csak félig van. Az az érdekes, hogy nem volt undorító, és nem volt kukaszaga sem, lehet, hogy gyakran űrítik, és ilyenkor ki is mossák, nem ismerem az erre vonatkozó szabályokat. Ami tényleg használhatatlan volt, az néhány zacskó megpuhult körte, és pár doboz tojás - bár olyan hideg volt, mint egy hűtőszekrényben, de megfogadtam, hogy tojással, tejjel, hússal nem foglalkozok. Viszont zsákmányoltam egy csomag kaliforniai paprikát, egy csomag rukolát, egy doboz földiepret, egy fej salátát, egy szál uborkát, két csomag újhagymát - mindegyik teljesen egészséges, hibátlan csomagolásban, érthetetlen, mért kerültek kidobásra, mert a szavatossági idejük alapján még maradhattak volna a boltban, ráadásul a többségük biotermék. Aztán találtam még egy dobozka spárgaburgonyát - a legdrágább fajta, nem ezt szoktam venni, ha krumplit kívánok -, ami szintén teljesen egészséges volt, leszámítva, hogy némelyiken megjelentek az első csírák. És végül találtam 6 csomag, egyébként közepesen drága kekszet, aminek ápr. 1-én jár le a szavatossága, és gyanítom, hogy tévedésből került kidobásra a febr. 13-án lejárt csomagokkal.
Volt még más szimpatikus dolog is, mindenféle zöldségek, de kicsit távolabb, ezért nem értem el őket. Meg azt is elhatároztam, nem ások mélyebbre, csak a halom tetejéről szemezgetek az aznapi termésből. És persze határt szab az is, mennyit tudok egyáltalán hazavinni egyszerre (egy szatyorral a biciklim kosarában). Több nem is kell, mert nem az a cél, hogy újra kidobjam őket. De voltak pl. cserepes fűszernövények (bazsalikom, rozmaring, kapor), amik ha kicsit megkókadnak, nem locsolgatják, inkább kidobják őket - ez azért érdekelne legközelebb, mert egyébként elég drágák, ha venni kell őket.
Undorító, hogy kukáztam? Először azt gondoltam, az lesz, de abban a pillanatban oszlott szét minden kétségem, ahogy kinyitottam a konténer oldalát. Egyáltalán nem volt undorító, amit hazahoztam, az pár órával korábban a bolt polcán állt, és drága pénzért kínálták. Rászorulok? Tulajdonképpen nem, kijövök a fizetésemből. Az más kérdés, hogy mindigis igyekeztem spórolni új laptopra, repülőjegyre, könyvre, egyéb drága holmikra, és leginkább az ételen tudok spórolni. Ez abból áll, hogy rengeteg kenyeret, sütit eszek, mert azt ingyen kapom a pékségből, ahol dolgozok. A zöldség-gyümölcs nagyon drága mulatság Dániában. Mostantól viszont kevesebb kenyér, több zöldség és gyümölcs, változatlan kiadások mellett. És nem utolsósorban egyúttal belülről bomlasztom a fogyasztói társadalmat, ami hosszú távon úgyis a világ vesztét okozza.

Epilógus
Azóta már többször meglátogattam a konténert, és minden alkalom felülmúlja az előzőt.

----------------------

Prologue
As you might know besides the school I work in a bakery. It's a cleaning job, about 10 hours per week. Once it happened that while I cleaned one of the machines my boss made humus in the other one. When he finished he asked one of the girls - who work up in the shop which is a cafe and delicate shop as well with several home-made products - to clean the humus from the machine. The girl didn't really feel like touching the brownish-yellow stuff between the gears, she said it was disgusting. The boss got angry and answered "it's not disgusting, it's food".
I was thinking afterward how thin the line is between food and dump. If it's in a closed box on a shelf of a shop, it's food. But if we clean the same thing from a mixer it's a dump.

One week ago I was invited to a salon by a Lithuanian girl who lives in Aalborg. It takes place at one of the salon members place in every other Sunday and there is always an issue to discuss. Most of the members are Lithuanians but not all of them, so we used English. Last time the discussion was about wasting of food. The starting point was the phenomenon called dumpster diving. The supermarkets throw away a lot of useful things. If the container behind the shop is not defended by lockers, fences or cameras the dumpster divers go there after the shop closes and take what they need. Above the real garbage there are a lot of foods thrown out because the date on it is over on the actual day or on the next day. Most of the fruits and vegetables are sold in closed packs and plastic bags and if one single apple turns brown in a bag they throw away the whole bag. In one box there are six wine glasses and if one of them brakes the whole box has to be thrown out. And there are some spotless products which become garbage because there is an over-ordering - the new supply has arrived and the old one is not sold out yet but it has to be thrown out in order to get free space for the new one.
Dumpster diving is practiced not only by starving homeless but it's already a subculture. A lot of young people do it in a group to have fun and to criticize the actual system. The couple who hosted the salon last time do it, too, and everything on the table - which was full of fruits - was from garbage containers. The discussion was interesting but a bit too long and too theoretical - it touched some ethical questions and the movement's future. Dumpster diving can't become a widely spread activity because it would destroy itself - if no one bought food because everyone counted on the food in the containers the shop would close down. In some countries this activity is technically a theft because the garbage belongs to its owner, although the police would disregard dumpster divers. It's important to close the container, not to leave a mess afterward and to be nice and understanding if one confronted to the workers of the shop, people living in the neighborhood or the police.
I expected to make a group of the salon members and go out for an experiment together but no one really wanted to take the action. I became curious, anyway. I looked it up on the internet and it turned that Danish dumpster divers have even a website with a map covering Copenhagen and Aalborg marked the possible containers. It shows which places are treasured with main focus on downtown. I live in the Western part of the town which is a fancy quarter with fancy shops. One of them is Irma, a relatively elegant and expensive supermarket opened before last Christmas and not mentioned by the map. I wanted to see what I can find and how it feels like doing it. So last Wednesday after 21.00 P.M. I went out and it was beyond my belief.
I expected that Irma would defend its garbage but the big container was not locked, so I opened the door. It was half way filled up and was not stinky or disgusting at all, they probably clean it inside after emptying. There were some packs of pear which turned to brown, and a few packs of egg which I found useless since I decided not to take egg, dairy product or meat although it was colder than in a freezer. But I got a pack of pepperoni, a pack of rucola, a pack of strawberry, a whole salad, a cucumber, to packs of Spring onions - all of them were fine in spotless packages and most of them were organic products. I don't really understand why they were thrown out. I found a pack of asparagus-potato - which is pretty expensive, anyway - had just started to bud. Finally I found 6 packs of fine biscuits which are best before the 1 April but were thrown out probably by mistake together with some older packs.
There were some other attractive things as well, for example drooping herb spices in pots. They don't water them in the shop, they just get rid of them after a couple of days. Next time I would take them because they are pretty expensive, anyway. There is a limit how much I can take once (one bag in the basket of my bike) and I don't need more because I don't want to throw them out once more.
Is it disgusting? First I thought it would be but I forgot all my prejudices at the moment I opened the door of the container. The things I got stood on the shelves of the shop a couple of hours before and cost a lot of money. And I didn't dig deep, I just took the packs from the top.
Do I need to do it? Actually, not, I can live on my salary. But I always save up for important and expensive things such a new laptop, flight ticket, book, etc. and it's the easiest way to save on the food. It meant that I mostly lived on bread and pastry I got from the bakery I work in. Fruits and vegetables are expensive in Denmark. But from now on I can get more of them without spending more money. And in the same time I can express my political statement about consumers' society which will sooner or later drive the world to its end.

Epilogue
Since then I visited the container quite a few times. And each time is better than the previous one in terms of capture.

Így kell helyesen / That's the way

Múlt héten újabb könyvvel gazdagodott a gyűjteményem. A címe: "Hvordan - sådan", és egy amerikai könyv dán kiadása. A lényeg, hogy 500 darab ábrákkal illusztrált jótanácsot tartalmaz, tulajdonképpen használati utasítás magához az élethez.
Az illusztrációk zseniálisak, többféle stílusban készültek a legegyszerűbb piktogramtól a részletgazdag, fotókon alapuló képekig. A téma pedig lehet egészen banális, mint pl. hogyan kell inget vasalni vagy articsókát felvágni. De lehet olyan is, amitől röhögőgörcsöt kap az ember, pl. hogyan meneküljünk meg egy krokodil támadásától, vagy hogyan fonjuk karunkat észrevétlenül a kedvesünk nyaka köré mozielőadás közben.
A projektnek honlapja is van: www.showmenow.com
A könyv mellékhatása: veszélyes vizsgaidőszakban beszerezni, mivel hajlamos az ember ezt lapozgatni a vizsgára készülés helyett.
Egy kis kedvcsináló alább.

Last week I bought a new book. It's called "Hvordan - sådan" and a Danish edition of an American book. It contains 500 illustrated advices about life, actually it's a manual to life.
The illustrations are fantastic. They were made in different styles from the simpliest pictograms until the based-on-photos realistic masterpieces. The topics are also different. Can be banal, for example how to iron a shirt or how to cut up an arthichoke. But it can be extremely funny, like how to escape from a crocodile's attack or how to fold our arm carefully around our girlfriend's neck while we are sitting in a cinema and watching a movie.
The project has even a website: www.showmenow.com
The book has a side-effect: it's dangerous to buy it during an exam-period because one tends to read it instead of preparing to the exam.
See an apetizer below.


Hogyan készítsünk teát egy királynőnek
How to prepare a tea for a queen


Hogyan ugorjunk fejest
How to plunge


Hogyan készítsünk gabonakört
How to make a corn circle


Hogyan leplezzünk le egy hazudót
How to identify a liar

Március az én hónapom / March is my month

Nem azért, mert márciusban születtem. Más jeles nap se kötődik hozzá. De a falinaptáram márciusi oldala az én betűimről szól.
Kedves volt egyetemi tanárom, Maczó Péter tervezett egy tipós naptárat "Betűk és hónapok" címmel, amit a Magyar Grafika adott ki tavaly decemberi számának mellékleteként. Minden hónap egy magyar betűtervezőnek van szentelve, és az a megtiszteltetés ért, hogy a márciust én kaptam. Az egész naptárat nagyon szeretem, és hol előre, hol visszalapozgatok benne, gyönyörködve az oldalakban, amíg mondjuk arra várok a konyhában, hogy felforrjon a leves. Kíváncsi lennék, vajon hány helyen lóg még a falon, és hányan nézegetik, ebben a hónapban épp az én betűimet. És vajon mit szólnak hozzá, tetszik-e nekik.
Nagyon szeretek betűt tervezni. Következetességet, logikát, szigorúságot követel, de helye van a játékosságnak is. Imádom, ahogy alakulnak a formák a monitoron, néha kicsit olyan, mintha egy ismeretlennel játszanék társasjátékot, aki pixelről pixelre fedi fel magát előttem.
Rég volt már, hogy betűt terveztem. Sok időt igényel, és nem lehet pár percre leülni mellé. Ha egyszer belekezd az ember, órákig nem hagyja abba, és a folyamat hetekig, hónapokig eltart. Ha tudom, hogy erre nincs időm, inkább bele se kezdek. Pedig a fejemben gyűlnek az ötletek. Nem tudom, hogy sikerül-e valaha is formába önteni őket.
A minap megint eszembe jutott, hogy bele kéne vágni, amikor a Facebook-on megjelölt egy szlovén fiú, akivel évekkel ezelőtt a Tipo Brda workshop-on találkoztunk. Szomorú, hogy akkor dolgoztam utoljára betűkön.

It's not because I was born in March or I don't really celebrate anything else now. But my wall calendar's actual page is about my letters.
One of my teachers from the university I graduated at designed a typographic calendar called "Letters and months". It was released by Magyar Grafika (Hungarian printing magazine) in last December. Each month is about a Hungarian typeface designer and I got the honor that one of my typefaces is presented on the page of March. I like the whole calendar very much and often turn the pages forward and backward enjoying the great design while I wait for the soup starts boiling in the kitchen. I'm wondering how many people have it on their walls as well, what they think about it, and if they like my letters.
I love designing typefaces. It requires consistency, logics, strictness but there is a place for playful ideas as well. I enjoy to see how the forms are born. Sometimes it's like playing with an alien who reveals himself in front of me pixel by pixel.
It was a long time ago that I worked on a typeface. It requires a lot of time, you can't just sit down for a couple of minutes at once. If you start it you can't stop it for hours and the whole process lasts for several weeks, months. If I know that I don't have time I'd better not to start it. However, I have many new ideas. I don't know if I ever can realize them.
The other day it came into my mind again when I was tagged on Facebook by a Slovenian guy who I met a couple years ago at Tipo Brda Workshop. Sad enough that was the last time I worked on a typeface.

Képek a hétvégéről / Pics from last weekend

Mindegy milyen évszak vagy milyen idő van, imádok biciklizni. De mostanában különösen élvezem, mert ilyeneket látok úton-útfélen.
I love biking regardless the season or the weather. But nowadays I particularly enjoy it because I can see such things along the roads.




Ezek a képek a kertemben készültek, ahol szintén beköszöntött a tavasz kis, fehér krókuszok és nedves rebarbarahajtások formájában.
I took these pics in my garden - Spring is obviously here by small white chrocuses and wet rhubarb shoots.





És pesze a tengerpart... Imádok szeles időben kijönni, mikor hatalmas, sötét felhők vonulnak az égen.
And of course the seaside... I love it when it's windy with huge, dark clouds.

Engedd be a jót / Let the right one in

Múlt héten egy nem olyan jól sikerült nap végén nem volt kedvem semmihez, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálok valami újat. Még sosem voltam Dániában moziban, ezért legfőbb ideje volt már. Otthon nagy mozilátogató voltam, egyetemista koromban volt diákbérletem is, de itt annyi minden mással kell foglalkoznom, hogy arra már se időm, se pénzem nem jut, hogy a filmvilág legújabb terméseivel is lépést tartsak. Arról nem is beszélve, hogy ha nem tudom utána senkivel kibeszélni a látottakat, akkor nem is érdekel annyira a dolog.
Na, de múlt kedden felfedeztem magamnak a Biffen-t, Aalborg művészmoziját. Pici, meghitt hely, kis előtérrel, ahol az asztalokon gyertya ég, van kanapé és könyvespolc filmes könyvekkel és magazinokkal. Mint utóbb megtudtam, a személyzet önkéntesekből áll, gondolom, ezért is tudnak viszonylag olcsó jegyárakkal dolgozni. A jegyárus néni mindenesetre megalapozta a filmélményt azzal, hogy kedvesen mosolyogva jó szórakozást kívánt. A vetítőterem is kicsi, 46 fotelből áll, de kifogástalan a kényelem.
A film pedig, amit volt szerencsém megtekinteni, a "Låt den rätte komma in" (magyarul kb. Engedd be a jót) c. svéd gyerekfilm, horror vagy dráma. Egyik sem, de egy kicsit mindhárom.
Bevallom, nem szeretem a horrorfilmeket, mert egyfelől fáraszt a ketchup, másfelől nem szeretek egy horrorfilm után napokig szorongva hazamenni esténként. Meg unom kicsit a vámpírokat, elég sok bőrt lehúztak már róluk. Pedik ez a film is vámpíros, már a legelején kiderül, hogy a kislány főszereplő vámpír. De hogy hová is fut ki az egész történet, abban szinte végig bizonytalan az ember. Emellett nagyon szépen fényképezett a film, egy rideg, téli svéd lakótelep a helyszín, sok sötét külső jelenettel. Emiatt és a mondanivalója miatt is sokáig emlékezetes darab. Ha tehetitek, nézzétek meg!
Ha ezt már nem is, de más filmeket remélhetőleg megnézek majd még a Biffenben. És ha úgy adódik, hogy Aalborgban maradok, talán megkeresem őket, hogy nincs-e szükségük még egy önkéntesre, mert úgy érzem, nekem való hely és nekem való társaság lenne.

At the end of one day last week I didn't feel like doing anything, so I decided to try something new. I had never been to a cinema in Denmark before, so it was the highest time to try it. At home I had been a big fan of movies, I had a student season ticket to the art cinemas. But here I have no time and money to follow up with the latest movies and if I can't discuss them with anyone afterwards I'm not that interested, anyway.
But last Tuesday I discovered Biffen, the small art cinema in Aalborg. It's cozy with its tiny little hall which has candles on the tables, coach and book shelf with books and magazines in connection with movies. I found out afterwards that the staff consists of volunteers, probably it's one of the reasons why the tickets are relatively cheap. The lady who sold the tickets established my good mood by wishing a pleasant time with a smile. The projection room was also small with only 46 armchairs but it was really comfortable.
The movie I saw called "Låt den rätte komma in" (Let the right one in), a Swedish child movie, horror movie or drama - none of them, but all three of them a bit. I have to admit that I don't like horror movies because on one hand I'm tired of the ketchup and on the other hand I don't like being afraid for a couple of days after watching them. And I'm bored with the vampires, they have been pretty overused. This film operates with vampires, too, it turns out relatively quickly that one of the main characters, the girl is a vampire. But we don't know how the story would end up. Besides the mystic story it's a beautifully photographed movie, most of the scenes take place in a cold housing estate area in the Winter somewhere in Sweden. Unforgettable pictures, if you have the opportunity don't miss watching it!
Hopefully I will watch some other movies in Biffen. And if it happens that I stay in Aalborg, maybe I will contact with the staff and ask them if they need one more volunteer. I think it could be something for me.

B-terv / Plan B

Diákként meg vannak számlálva a napjaim, június 26-án befejeződik az iskola. Egy ideje küldözgetem már a jelentkezésemet álláshirdetésekre, meg kéretlenül is - szerintem mostanra Dánia összes reklámügynöksége és grafikai stúdiója tud rólam. Hiába, mert egyelőre sehol nem kellek. Ha kapok is valahonnan nagy ritkán választ, az mindig egy "köszönjük, nem", és szokás még a megromlott gazdasági helyzetre hivatkozni. Ami egyébként tényleg súlytja Dániát is, a munkanélküliség 1,7%-ról 2,3%-ra emelkedett, mióta kitört a válság.
Pedig ha véget ér a diákélet, dolgoznom kell, különben mehetek haza. Ezt nem akarom, tehát kell egy B-terv: mi legyek itt, ha nem grafikus? Mondjuk szociális munkás, mert abból hiány van, és egy ilyen papírral a kezemben nem kéne a munkanélküliségtől félnem ebben az országban. Dánia sok tekintetben szocialistább, mint amilyen Magyarország valaha is volt. Gondolok itt a szociális hálóra és konkrétan arra, milyen jól kiépített rendszerük van az idősek gondozására, ami itt nem a család, hanem az állam feladata. Csak persze nem olyan népszerű munka Birthe néni etetése, vagy Jens bácsi pelenkázása. Bevallom, én sem erről álmodom, de most is takarításból élek a suli mellett, és működik a dolog, szóval egy öregek otthona sem lehet olyan rossz. Ráadásul az egyik legnagyobb problémám, az egyedüllét megoldódna. Sosem laktam korábban egyedül, és lassan kezdek a saját agyamra menni. Lehangoló, hogy néha egész napok telnek el úgy, hogy senkihez nem kell szólnom. Gondolom, a nyugdíjasok között ez nem így lenne.
Szerdán voltam Vodskov-ban, a SOSU Nord nevű iskola nyílt napján, ahol mindenféle egészségügyi és szociális dolgozókat képeznek. Megtudtam, hogy valószínűleg megfelelek a feltételeiknek, de biztosat csak akkor tudok majd, ha elküldöm a jelentkezésemet, és elbírálják. A "social- og sundhedshjælper", vagyis a szociális- és egészségügyi gondozó képzést választanám, mert az a legrövidebb, 14 hónap, és ebből 2x4 hónap a szakmai gyakorlat. Az iskola keres nekem gyakorlati helyet, és ha talál, csak akkor vagyok felvéve. De nem kell aggódnom: az egész régióban több, mint 600 szabad hely van, valahová csak sikerül bekerülnöm. Remélhetőleg minél közelebb a lakhelyemhez, amit megtarthatok továbbra is, amíg diák vagyok. Az oktatás ideje alatt egy minimális fizetést is kapok, ami az adózás után kb. annyi lesz, mint amennyiből most élek, azaz nem kell takarítanom mellette.
Az iskola több vörös téglás épületből áll a falu szélén, kissé elszórva egy erdőben, ami maga is vörös a tavalyi avartól. Közel a temető, csendes és kicsit ijesztő, horrorfilm forgatásához ideális környék (bár a héten kiderült, hogy svéd lakótelepen is kiváló horrorfilmet lehet készíteni, de erről majd legközelebb).
Nem is tudom... jelentkezek, de remélem, hogy végül mégiscsak grafikus lesz belőlem.

I will finish my studies soon, the 26th June is the last day in the school. I have already answered to several job ads and I have also sent out many speculative applications - to all ad agencies and design studios in Denmark - but so far without any results. If I get some answers once on a while it's a "no, thanks" answer and the explanation is typically the credit crunch. It hits Denmark as well, the unemployment rate has raised from 1.7% to 2.3% since the crisis started.
But I have to find a normal, full time job after finishing the school, otherwise I should move back to Hungary. I don't want it, so I need a plan B: how to work if not as a designer? For example as a social worker because there is a need of it here, so with this profession I shouldn't worry about the unemployment. Denmark is a more socialist country than Hungary has ever been. I'm thinking about the social system and the elderly homes. Of course it's not the most popular job to feed aunt Birhe or to change uncle Jens' nappy. I have to admit that it's not my dream, either. But right now I live on cleaning besides the school and it works, so it can't be so bad to work in such an institute. At least it would solve loneliness, which is my biggest problem in this moment. I had never lived alone before and it has started to drive me crazy. It's pretty disappointing that sometimes whole days pass by without talking to anyone. I guess it wouldn't happen amongst old people.
Last Wednesday I visited SOSU Nord in the village called Vodskov which is a school specialized to the social and healthcare education. I found out that I would probably be accepted but I will know it for sure after sending my application and then they would evaluate it. I should choose the field "social- og sundhedshjælper" which means social- and healthcare helper. It's their shortest course, only 14 months included 2x4 months internship. The school would find an institute for me for it and I will only be accepted by the school after having a contract with one. But I don't have to worry: there are more than 600 free places in this region, so I would probably fit to one of them. Hopefully it would be close to my apartment which I may keep as long as I'm a student. I will get a small salary for the whole period which - after the taxes - would be about the same amount I get now. It means I shouldn't have an extra (cleaning) job.
The school itself consists of more red buildings at the end of the village in a forrest which is also red from the dry leaves. It's a silent and a bit scary area - the graveyard is close, so it's a perfect place to make a horror movie (although it turned last week that an excellent horror movie can be made in a Swedish housing estate, too, but I will write about it next time).
Well, I don't know... I think I'm going to apply but hope to be a graphic designer, anyway.

Fánk

A tél az utolsókat rúgja. Bár szombat délután is szakadt a hó, a levegőben mégis tavasz-szag lebeg.

It's about the end of the Winter. Although last Saturday it was heavily snowing the air smells like Spring.


Ilyenkor, farsang idején otthon mindig sütöttünk fánkot. Itt, Dániában is lehet kapni farsangi sütit, fastelavnsbolle-nek hívják, és bár nem rossz, de egyáltalán nem hasonlít a magyar fánkhoz. Amit a pékségemben árulnak, annak gyúrt, leveles tésztája van, leginkább a croissant-ra emlékeztet. A belsejébe különféle krémek, levárok vannak töltve, a teteje meg színes cukormázakkal díszített.

About this time of the year when it's carnival-time we used to bake fánk (Hungarian donut) at home. It's possible to buy carnival-cake in Denmark, too, it's called fastelavnsbolle. It tastes good but can't be compared to the Hungarian fánk. The dough is similar to the croissant but there are different sweet fillings inside and colored sugar glaze on the top.


Ígyhát nosztalgiáztam egy kicsit, és tegnap fánkot sütöttem, ahogy a nagymamámtól tanultam.

Yesterday I got into a nostalgic mood when I baked fánk after my gandmother's recipe.


Szerencsére volt, aki segített megenni.

Fortunately I had some helpers to eat them.

Hús / Meat

Bő két hete munkából hazaérve, vacsorával az ölemben bekapcsoltam a tévét. Épp az Operation X c. műsor ment, témája pedig a felpumpált csirkehús volt.
Kiderült, hogy az a mélyhűtött csirkemell, amire az van írva, hogy natúrpácolt, valójában vízzel van felpumpálva. A bökkenő csak az, hogy a bevizsgált csirkemellek kb. fele a csomagoláson feltüntetettnél sokkal - 8-9% - kal több vizet tartalmaz (mondjuk 16 helyett 25%-ot, tehát ezesetben a hús 1/4-e víz!).
Ez önmagában nem rázott meg annyira, de a riporter nem elégedett meg ennyivel, hanem be akarta mutatni, hogy készül a csirkehús. Futószalagon, dehát ezt eddig is tudtam. Csak az a különbség, hogy korábban sosem láttam. Otthon a szüleim nevelnek kb. 10 csirkét minden évben, akikből aztán tojást tojó tyúkok lesznek, valószínűleg a legboldogabbak a világon a tágas udvarban kapirgálva, kukoricán és búzán élve. A tévében emberi kéz érintése nélkül, gépsorok között jöttek a világra és lettek beoltva a rémült kiscsirkék. Aztán amelyiket csirkemellfilének szánták, az 5 hét múlva be is végezte. A szerencsétlenebbek tojásgyártásra születnek, ezek egy akkora ketrecben élnek, amiben még felállni sem tudnak. Több ezer ilyen ketrec sorakozik egy-egy tojatóban, ami egy sötét hodály. Egy év elteltével csökken a tojáshozam, tehát a tyúkoknak pusztulniuk kell. Egy gépsor behányja őket egy konténerbe, ahol mérges gázzal ölik meg őket, majd egy másik gépsor ledarálja őket midenestől és pl. kutyatáp lesz belőlük. Mondanom se kell, itt megállt a vacsora a számban.
Csodálom, hogy a riporter bírta, sőt egy hivatásos szakáccsal megsütöttek egy darab valódi csirkemellet, egy "natúrpácolt" csirkemellet, és egy sertésfehérjét tartalmazó csirkemellet. Igen, ilyen is van forgalomban: disznóbőrből készített port feloldanak vízben, és ezt pumpálják a csirkemellbe, ami akár 38%-kal is meg tud így növekedni.
Ezután megkóstolták mind a hármat, és megállapították, hogy az elsőnek csirkehús íze van, a másodiknak ellenben furcsa az állaga, annyira omlós, hogy nem is kell rágni. A harmadik pedig egyszerűen disznóhús ízű.
Pár hete elküldtem a jelentkezésemet egy álláshirdetésre, amit egy tejtermék-, hús- és haltermerlő és értékesítő cég adott fel. Igazi multi külön marketingosztállyal, ahová grafikust kerestek. Nagyon kéne már egy grafikusi munka, és nem nagyon válogathatok. Tegnap kaptam tőlük válasz e-mailt, hogy köszönik, de mást választottak. Szinte megkönnyebbültem, mert nem tudom, hogy néztem volna a tükörbe.
Már csak az aggaszt, hogy a mélyhűtőmben van egy zacskó csirkemellfilé, és nem tudom, mi lesz vele. Ne nevessetek ki, ti nem láttátok a műsort. És hiába keresgéltem a neten, nem találtam képeket, amik a valóságot mutatják a témával kapcsolatban, szóval használjátok a fantáziátokat. Ha elég élénk, akkor vegetáriánusok lesztek.

About two weeks ago I arrived home from work in the evening and I turned the TV on while I was having my dinner. There was a program called Operation X and the actual issue was the pumped chicken.
They found that the frost chicken breast filet which is called neutral marinated is actually pumped up with water. But the problem was that about half of the examined products contained much - 8-9% - more water than it was declared on the package (for example instead of 16% it was 25% which means that 1/4 of the meat was actually water!).
It was not so shocking but the reporter didn't stop here. He wanted to see how the meat was produced. By machines, as I had already known it. But I had never seen it before. At home my parents grow up about 10 chickens every year which later make eggs for us. They are probably the happiest chickens in the world by living in a big court and eating corn. On the TV program it was different, The chickens were born and vaccinated by machines without a single human touch. Those who was born to be meat finished their lifes 5 weeks later. Those whose destiny was to produce eggs, found themselves in such small cages that they couldn't even stand up. There were several thousand cages in a big dark building full of confused chickens. After one year they are not that productive anymore, so they have to die. A machine push them all together into a container where they are killed by gas. Then an other machine grind and make them for example dog food. It comes without mentioning that I couldn't continue my dinner at that point.
I was wondering how the reporter could go on. But he even baked and tasted 3 different types of chicken breast filets with the help of a professional cook. The first one was pure meat and it tasted like that. The second one was pumped up with water and it was so soft that it had no texture at all. The third one contained pork protein. Yes, it's true: powder made of dried skin of pigs mixed with water results a "sauce" which can be injected into the chicken meat to grow it even 38% bigger. Well, this type of meat tasted of course no chicken but pork.
A couple of weeks ago I sent my application to a firm which produces and exports dairy product, meat and fish. It's a multinational company with a marketing department and they were looking for a graphic designer. I really would like to work as a designer so I applied without hesitating. Yesterday I got an e-mail from them, they chose someone else. To tell the truth I was relieved because otherwise I don't know how I could have kept my clear conscience.
Now I only worry about a pack of chicken breast filet in my freezer, I don't really know what to do with it. Don't laugh at me, you didn't see that TV-program. And I couldn't find pictures on the internet which show how it is with the chickens in the reality. So use your imagination. The better you are, the bigger chance there is that you become vegetarian.

A hét műtárgya / The piece of the week

A dolog tulajdonképp egy hete történt, csak egy darabig haboztam, hogy megírjam-e. Dehát mért is ne? Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok teljesen őrült, csak félig, aki meg nem, annak nem mindegy...? Tehát megírom.
A lakóparkunkban van egy elkerített terület, ahová csak mi, itt lakók tudunk kulccsal bejutni. Áll ott három hatalmas konténer, egy a fémhulladékoknak, egy az éghető anyagoknak, egy pedig az egyébnek. Ha valakinek olyan kidobnivalója van, ami nem fér bele a ház előtt álló kukába, azt ide hozhatja. Jobbérzésű ember azonban nem gyömöszöli bele a használt, de kifogástalan állapotban lévő szobabiciklijét, szekrénysorát, ágyát, stb., hanem lerakja a konténer mellé, így ha valaki meglátja, és kell neki, akkor elviheti. Így lett nekem egy éve egy fantasztikus ágyam, és azóta is gyakran nézem fájó szívvel, hogy mennyi szép holmitól válnak meg az emberek. A dánok valószínűleg gyakrabban vesznek új bútort, mint én új ruhát, tehát ne higgyétek, hogy ócska kacatokról van szó! De sajnos hiába szerettem volna hazahozni pl. egy étkezőasztalt 4 székkel, nem férne be a 29 négyzetméteres kuckómba.
A minap hazafelé jövet megint besandítottam a konténerek közé, és ezt találtam:

It happened a week ago but I have hesitated if I should write about it. But why not? My family and friends know that I'm not completely an idiot (just half way) and those who don't know me - do they care? So I'm writing about it.
On the edge of this district there are 3 huge containers separated by fence and only we - tenants - have keys to it. The containers are for metal garbage, combustible garbage and miscellaneous. If someone wants to get rid of something which doesn't fit to the small, normal garbage containers, he/she can carry it here. Some nice people don't push their things into the containers but simply leave them next to it. So, if someone needs a second-hand stuff still in good shape such an indoor fitness bike, a closet, a bed, etc., he/she can take it. I got a fantastic bed this way about a year ago. Since then I still have kept an eye on the place and have to see day by day how many great things end up there. It seems that Danes buy furniture more often than I buy new clothes. So don't think I'm talking about junk but some really attractive things! But unfortunately I couldn't take home a dining table with 4 chairs - though I wanted it so much - because there was no room to them in my 29 square meter apartment.
The other day I found this:

A fotó sajnos nem sikerült túl jól, mert az üvegben félig visszatükröződik a szobám, de talán kivehető, miről van szó. Hímzett kép, azaz gobelin, karcmentes üveg mögött, aranyszínű keretben, aminek kicsit öreg szaga volt, ahogy nedves ronggyal letörölgettem. Biztosan egy nagyszülői hagyaték darabja.
A képnek a "Várakozás" címet adtam. Konyhabelső látható rajta, egy hölgy ül egy lócán, vele szemben a macskája. A tűzhelyen rotyog az ebéd - a falióra 11:37-et mutat, tehát hamarosan kész lesz. A cica a tálkájára szegezett tekintettel várja a részét. A hölgy viszont elsősorban a férje hazatértét várja, erre utal a sarkig tárt ajtó és az ajtó mellett az üres szék. A kép átlós kompozíciójú, amit leginkább egy keresztbe futó csíkos szőnyeg erősít fel. A legfontosabb elem pedig - ahol az összes átló találkozik - a rózsaszínű kis ház, talán szerszámoskamra a kert végében, nyilván onnan várható a férj felbukkanása pontban déli 12-kor. A rózsaszín a kép egyik domináns színe, tulajdonképpen ezért nem bírtam otthagyni a konténer mellett az alkotást. Minél többet nézem, annál jobban szeretem, mert olyan kis bugyuta, hogy az már szép. Szívesen fölakasztanám a falra, de olyan nagy (86 x 57 cm), hogy összenyomná az amúgy is kis teremet. Szívesen kivenném a keretből és átalakítanám díszpárnahuzatnak, de nem merem, mert félek, hogy elrontom. Tehát várok - várunk a képpel együtt - az ihletre.

The photo is not the best because of the reflexion on the glass but I hope it's still visible. It's a tapestry covered with a spotless glass in a golden frame which smelt like something from an old house as I cleaned it with a wet cloth.
I gave the title "Waiting" to the picture. There is a kitchen interieur, a lady is sitting on a bench and looking at her cat. The lunch is getting ready soon on the fireplace - it's 11:37 according to the clock on the wall. The cat is waiting for her portion by looking at her plate. But the lady is obviously waiting for her husband because the door is widely opened and there is an empty chair next to it. The picture has a diagonal composition emphasized by a carpet running through the kitchen's floor. The most important element on the pic is a pink cottage at the end of the garden. The husband will probably face up from here exactly at 12:00. Pink is one of the dominant colors on this masterpiece, that's why I had to take it home.
The more I look at it the more I like it. It's such a silly, naiv thing that it's almost beautiful. I'd like to hang it on the wall but its too big (86 x 57 cm) and would rule my small room. I'd like to take it out from its frame and to make a cushion from it but I'm afraid to spoil it. So I'm waiting - together with the picture - for a good idea or a good time.

Új barát / New friend

Valaki bejelölt a Facebook-on, én meg visszaigazoltam, úgyhogy mostantól barátok vagyunk.
A suliban 2 hete elkezdődött az új félév, csomagolástervezésre koncentrálva. A végén a vizsga egyéni lesz (szerencsére), de addig is: csoportmunka! Csak hogy értse mindenki, mit takar ez: minden áldott nap reggeltől estig együtt kell ülni, dolgozni, szenvedni az iskolában, és minden egyes pixelt meg kell vitatni, szavazni, mielőtt továbblépnénk. Szerintük ez a dán kultúra része, én egyszerűen időpocsékolásnak hívom. Más dolgom is van a suli mellett (például dolgoznom kell, hogy ki tudjam fizetni a lakbéremet), és különben sem hiszem, hogy éjt nappallá kell tenni egy feladat miatt, mert az eredmény izzadtságszagú lesz. A szakmai gyakorlatom alatt is volt csopotmunka, de a valóságban ez szerencsére teljesen más. Nem vagyok antiszociális, szívesen dolgozok együtt másokkal, de csak az ésszerűség határain belül, ami az iskolára nem jellemző.
Na mindegy, lenyeltem a békát, de ezúttal egy másik csoporthoz csapódtam, mint legutóbb. Négyen vagyunk, ebből az egyik lány rögtön el is utazott Thaiföldre 3 hétre, a másik meg hol bejár a suliba, hol nem, de ha jön, akkor se értem, mit mond, mert motyog a baseball sapkája alatt. A harmadik Gitte, akivel elvileg ma kellett volna tartanunk egy prezentációt órán az elmúlt 2 hét munkájából. Mivel egyedül én gyűjtöttem a hozzávalókat, megcsináltam egyedül a prezentációt röpke másfél óra alatt. Aztán tegnap kaptam Gittétől egy sms-t, amiben érdeklődött, hogy kész van-e a prezentáció, valamint közölte, hogy a tesójával töltené a mai napot, mert ez nagyon ritkán adatik meg nekik. Mit lehet erre mondani? Írtam neki, hogy nekem is nagyon hiányzik a tesóm, ezért teljesen megértem, úgyhogy legyen szép napjuk. Aztán ma megtartottam a prezentációt, végülis nem nagy ügy 10 percig beszélni az osztályom előtt, és elmondani, mit látnak az általam vetített képeken.
Óra után megnéztem az e-mailjeimet, és nicsak, Gitte bejelölt a Facebook-on! Hát én akkorát röhögtem! Nyilván gyötri a lelkiismeret-furdalás, hogy cserben hagyta a csoportját, ugyanakkor szereztem nála egy piros pontot a megértő hozzáállásommal.
Talán más megvilágításba kerül az eset, ha tudjátok, hogy a dánok milyen nagyon Facebook-függők. Én elég ritkán használom, mert untat, és csak azért hoztam létre profilt, mert tudom, hogy akár cégek is megnézik állásinterjú előtt. Tehát kellett nekem is egy profil, ami arról árulkodik, milyen rendes, jófej, szimpatikus, stb. vagyok. Semmi esetre sem azért, hogy ezen keresztül gyűjtsem a barátokat. Hogy Gitte a barátom-e, majd kiderül, ha legközelebb én kérek tőle szívességet. De ha nem, az se baj. Már annak is örülök, hogy 2 hét helyett megúsztam kevesebb, mint 2 óra munkával ezt a feladatot.

Someone added me as a friend on Facebook. I confirmed it, so from now on we are friends.
2 weeks ago we started a new term in the school this time with focus on package design. At the end the exam will be individual (thanks God), but until then group work! I need to explain what "group work" means here: we have to sit and work and suffer together each and every single day in the school and we have to discuss each and every single pixels of our project before we go on. According to them it's a part of Danish culture but I think it's simply wasting of time. I have some other things to do besides the school (for example to work in order to be able to pay my bills). And I don't think that we have to overexert ourselves otherwise the result will simply smell of sweat. By the way, I experienced group work during my internship and it was completely different. I'm not antisocial, I like to work together with others in a reasonable way, not like we do in the school.
Anyway, I could do nothing but accepting the idea of "group work" again but this time I chose an other group. We are 4 girls, one of them travelled to Thailand for 3 weeks immediately. The second girl hardly ever faces up in the school and it's hard to understand what she mumbles under her baseball hat. The third one is Gitte and we should have had a presentation today in the class about the last 2 weeks work. Since it was only me who collected all the materials to it, I had to make the presentation's file. I made it within 1.5 hours. Then yesterday I got an sms from Gitte. She asked if I was ready with it and wrote me that she would like to spend this day with her sister because they hardly ever see each other. What to say? I answered that I also miss my sister, so I can fully understand her and I wished them a nice day together. Then I ran the presentation alone today. Actually, it's not such a big ting to explain to my classmates within 10 minutes what they can see on my slides.
After it I checked my e-mails and wow! Gitte added me as a friend on Facebook! I was laughing like crazy. Probably she has a guilty conscience because she let her group down and in the same time she appreciated that I was understanding.
Maybe you understand it better if I tell you that Danes are crazy about Facebook, they actually live and breathe through it. I hardly ever open it and the reason why I made my profile was that I heard that even firms check it before a job interview. So I needed a profile which shows what a nice person I am. But not for at collecting friends this way. I can find out if Gitte is really my friend next time when I will ask a favour of her. But I dont't mind if not. I'm even happy about the fact that I spent less then 2 hours with this assignment instead of 2 weeks.

Ma reggel... / Today morning...

megint havas volt a táj. Ezúttal iskola előtt még a tengerpartra is kiugrottam (biciklivel 3 perc, hóban biciklizve 6 perc), hogy legyen kép a blogra. Íme:

we got snow again. This time I even biked out to the seaside (which takes normally 3 minutes by bike 6 minutes by bike in the snow) to have pics to my blog. Here they are:

Éjjel a kertben - 1 másodperc kézből exponálva
Night in the garden - taken by holding the camera in hand 1 second long


Reggel az utcámban / In the morning on my street


Nem is tudtam, hogy ilyen jó reggel a tengerparton biciklizni a hóban.
I didn't know it feels so good to bike in the snow along the seaside.




Télen-nyáron / In the summer and also in the winter


Útban az iskolába / On my way to the school




Oda is értem / In the school already

Egy kis hó / Some snow

Péntek reggelre kb. 5 centis hó borította a tájat. Egyszer már volt ilyen, és akkor arra gondoltam, hogy milyen szép tájképeket csinálok, ha kivilágosodik. De mire felkelt a Nap, addigra el is olvadt majdnem az egész, köszönhetően az enyhe időnek, és annak, hogy a dánok fel vannak készülve a havazásra. Talán túlságosan is, mert olyan vastagon felsózzák az utakat, kerékpárutakat és járdákat is egy-egy kis hóesés vagy csupán fagyos éjszaka után, hogy még napok múlva is látok sót az úton.
Na, de most jobb téma híjján gyorsan lefényképeztem a házat, ahol lakom, hogy legyen bizonyítékom a hóra, aztán biciklire pattantam és mentem dolgozni. Mire hazaértem dél körül, persze már semmi nem volt a hóból, viszont a sós lé csúnyán felcsapódott a biciklimre (amit amúgy is hetente takarítok és olajozok), meg a nadrágomra, cipőmre, hátizsákomra. Nem szoktam panaszkodni a dán időjárásra, az esőt megszoktam, a hó se lenne baj, de a sós lé borzasztó.

On last Friday morning we got about 5 cm snow. Once we had such snow in this season and that time I thought what a great photos I would take when it gets lighter. But by the time the Sun came up the snow melt already, thanks to the mild weather and to the fact that Danes overreacted it. After such a snow or a simple frost they salt the roads, the bike-roads and the pavements really much. I can even see the salt after a couple of days.
This time I took a quick photo of the house I live in to have a proof of snow and then I biked to work. I got home around noon and there was nothing left but salty water which also splashed to my bike (I clean and oil it weekly, anyway), my trousers, shoes and backpack. Usually I don't complain about Danish weather, I got used to the rain, I don't mind the snow but the salty water is awful.

Nincs több répa / No more carrots

Elgondolkodtatok már azon, hányféleképp lehetnek a nyulak öngyilkosak? Még nem? Szerencsére valaki már megtette, és könyvbe foglalta az ötleteit.

Have you ever thought about how many ways rabbits can commit suicide? Not yet? Fortunately someone already made a book about it.



Szombat délelőtt a könyvesboltokban portyáztam (itt a leértékelések ideje!) és többek közt ezt zsákmányoltam. Angol mű dán kiadása (eredeti címe: The book of bunny suicides), és főleg azért vettem meg, mert nem akartam magam kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy a könyvesbolt közepén hangosan röhögök. Otthon ezt gond nélkül megtehetem.
Fergeteges ötletek, remek humor és igényes rajzok jellemzik a könyvet. Sokadszor nézve is vicces, sőt, újabb finomságokat fedez föl az ember. Egy unalmas nap után esti mese gyanánt jó szívvel ajánlom. Néhány példa:

On last Saturday I was hunting for new books in the book shops (it's sale-time!) this is one of the results. It's a Danish edition of an English book (its original title is: The book of bunny suicides) and the main reason I bought it was that I didn't want to get into an embarrassing situation to laugh loudly in the middle of a book store. So now I can do it at home without any problem.
It's full of great ideas, fine sense of humor and nice drawings. After looking at them many times they are still funny and I can find even more funny details. After a boring day it's an excellent refreshment. A couple of examples:

Megint jönnek a lengyelek / Polish people are coming again

Eredetileg másról akartam írni (fogok is), de ez a dolog nem megy ki a fejemből.
Jan. 29-én, csütörtökön a MetroXpress, az ingyenes napilap címoldala ezzel a vezércikkel jelent meg.

Originally I wanted to write about someting else (and I will do so), but there is something on my mind.
On Thursday, the 29 Jan. there was this headline on the front page of MetroXpress, the free daily newspaper.



Olyan, mint egy fenyegetés, nem? Ha dán lennék, biztos meg is ijednék. Azt írják, a pénzügyi válság és a tömeges elbocsátás ellenére újabb adag olcsó kelet-európai munkaerő van úton, és hamarosan átlépi az országhatárt. Máj. 1-től új EU-s rendelet lép életbe, ami lehetővé teszi a munkaerő szabad mozgását keletről nyugatra. Ez a lengyeleket és más kelet-európaiakat arra fog megint ösztönözni, hogy elárasszák az országot. Legalábbis ezt jósolja a szakértő. (Itt a cikk online változata)
Aztán persze kiderül, hogy a kelet-európaiak leginkább ott dolgoznak, ahol a dánoknak nincs kedvük: pl. étteremben mosogatni, hűtőkamrában halat csomagolni vagy éjszaka takarítani.
A politikához nem nagyon értek - még a saját nyelvemen se - de a dánokat ebben a témában képmutatónak tartom. Félnek a külföldiektől, nem szeretik a lengyeleket, de takarítani se.
Amikor tavaly szorosabb csoportmunka volt az iskolában és én két dán lánnyal voltam együtt, beszélgettünk (módjával) projekten kívüli dolgokról is. Egy alkalommal az egyikük megjegyezte, hogy jó, hogy nem vagyok lengyel, mert a lengyelek megítélése Dániában elég negatív: hangosak, agresszívek és hajlamosak a bűnözésre. Eléggé meglepődtem, mert egyrészt nem hiszem, hogy a magyarok jobbak a lengyeleknél, másrészt az a kb. 10 lengyel, akit személyesen ismerek, kedves, jóravaló ember (na jó, az egyikük kissé mihaszna, de mindenképp ártalmatlan). Mondjuk tíz emberből még nem lehet általános következtetéseket levonni. Vajon hányból lehetne? Százból? Ezerből? Vajon egy átlagos dán hány lengyelt ismer személyesen? És az reprezentatív az egész lengyel nemzetre, vagy legalábbis a lengyel bevándorlókra nézve?
Érdekes, hogy sok dánnak fogalma sincs a magyarokról, maximum annyit tudnak, hogy valahol Kelet-Európában...
Hetente egyszer takarítok egy családnál - apa, anya és két felnőtt lány - , a ház olyankor üres, az anya kint az istállót és az udvart takarítja. Mire végzek, addigra ő is, és sosem mulasztja el, hogy pár percet beszélgessünk, azaz inkább ő kérdezget. Láthatóan izgatja, milyenek a magyarok, vagy hogy mit csinál itt, Aalborgban egy magyar példány. Karácsony előtt pl. a magyar karácsonyi szokásokról érdeklődőtt. A kérdés így szólt: "Magyarországon is úgy ünneplik, mint Dániában? Állítanak pl. az emberek karácsonyfát, és küldenek egymásnak képeslapokat?" Legszívesebben előadtam volna, hogy Magyarország muzulmán ország, ahol a karácsony természetesen nem ünnep, viszont a kínai holdújévet megünnepeljük, hiszen tulajdonképpen Ázsiából származunk. De aztán visszafogtam magam, mert tudom, hogy az ő szemében most én vagyok "a magyar", és az alapján, amit mondok, egy egész országot ítél meg. Szóval elmondtam, hogy karácsonyunk nagyon hasonló az övékéhez, de hogy ne legyen teljesen csalódott, hozzátettem, hogy nálunk nincs Nisse-őrület, viszont dec. 6-án jön a Mikulás.
Nem tudom, mikor jön el a pillanat, hogy Dánia a magyar kalandvágyó munkanélküli tömegek számára vonzóvá válik. Ha eljön, gyanítom, épp olyan lesz a megítélésünk, mint a lengyeleknek. Joggal, vagy sem...


It sounds like a threat, doesn't it? If I was a Dane I would be afraid. It says that despite of the credit crunch and firing hundreds of people there is a new wave of cheap Eastern European labour on its way to enter the land. From the 1st May there will be a new EU-law which let the moving of the manpower from East to West. It will result that Polish and other Eastern European workers float the country - according to the expert. (Here is the online version of the article)
Then it turns that Eastern Europeans work where Danes don't feel like, for example to wash up in a restaurant, to pack fish in a fridge room or to clean at night.
I'm not an expert in politics - not even in my own language - but I think Danes are a bit hypocrite in this issue. They are afraid of foreigners, they don't like Polish people and to clean, either.
Last year when there was a group work in the school I worked together with two Danish girl. Sometimes we spoke about things besides our project. Once one of them said it was good that I wasn't from Poland because they are considered to be loud, aggressive people and tend to be criminals. I was surprised because I don't think Hungarians are better than them. And I know about 10 Polish people, they are nice and good students (OK, one of them is a "catcher on a rye"-type but harmless, anyway). Actually, it's hard to generalize from ten people. Could it be easier if I knew hundred ones? Or thousand ones? I'm wondering how many Polish people an average Dane knows. And weather it is representative to the whole Polish nation or at least to the Polish immigrants in Denmark.
It's funny that most of Danes have no idea about Hungarians, they only know that there is a land somewhere in Eastern Europe...
I clean a house once a week, a family - a mother, a father and two adult daughters - live there but when I'm there the house is empty and the mother cleans the equerry and the court outside. By the time I finish she does so and we always have a small talk, usually she asks questions about Hungary and about life of a Hungarian one (it's me) in Aalborg. For example before Christmas she asked: "Is Christmas celebrated in Hungary as in Denmark? Do people have Christmas trees in their homes and do they send greeting cards to each other?" I was close to say that Hungary is a muslim country and Christmas is not a holiday but we celebrate the New Moon's New Year according to the Chinese calendar since originally we are from Asia. But then I realized that in her eyes I am "the Hungarian" and she will judge the whole country by me. So I told that our Christmas is very similar to theirs but not to make her disappointed I added that we don't have Nisses, but Santa Nicolaus comes on the 6th Dec.
I don't know when Denmark will become attractive for the vagabond, unemployed Hungarian mass. But if it happen I guess we will be similar to the Polish mass in Dane's eyes. With good reason or not...

Rózsaszín mágia / Pink magic

Na, szerdán megvolt a suliban a szóbeli vizsgám, ahol meg kellett védeni a másfél héttel korábban leadott grafikai termék(ek)et és az ehhez írt szinopszist. Ezúttal új módszerrel próbálkoztam, azaz félvállról vettem a dolgot.
Először is hétfőn rémes fejfájással ébredtem, és estére már valószínűleg lázam is volt, tehát túl gyenge voltam ahhoz, hogy izguljak. Másodszor, minden mással elfoglaltam magam, így az utolsó pillanatra - a vizsga reggelére hagytam a mondókám megírását és betanulását, továbbá a szemléltető anyagot a szóbeli előtt egy órával nyomtattam ki. Az eredmény megdöbbentő: a 20 percesre tervezett monológomat 10 perc alatt hadartam el, a beszédem vázát tartalamzó papírokról elfeledkeztem és csak a végén osztottam ki pironkodva a vizggáztatóimnak. Viszont a két tanárom és a cenzor édesen mosolyogva hallgattak, aztán nevetségesen butuska kérdéseket tettek föl. Kiküldtek, megtanácskozták a dolgot, behívtak megint, és 12-est - a legjobb jegyet - adták. Az egyik tanárom azt mondta, hogy remek a szinopszisom, tökéletes összhangot mutat az elmélet a gyakorlattal (ezért Ane-t és Zsoltot illeti köszönet, mert ők javítgatták azt a sok hülyeséget, amit összehordtam), a másik tanárom kérte, hogy a grafikai anyag egy részét használhassa a jövőben az óráin mint szemléltetőeszközt, mert remekül sikerültek. A cenzor csak annyit fűzött hozzá, hogy nagyon szépen beszélek dánul. Na, ez volt a hab a tortán.
Persze nem kell ezt a kis vizsgát túlértékelni, de a "vajon elég jó-e a dánom" című témát ezennel lezárom. Elég jó. És egyre jobb lesz, köszönhetően annak, hogy a nyelviskolában elindult az új turnus, és végre egy szuper tanárt kaptunk, aki mindent el tud magyarázni, abban is talál logikát, amiben nincs, remek a humora, szóval egyszerűen élvezem az óráit.
Tehát fel a fejjel, minden rendben. Közben meg tovább szenvedek a megfázással, amin nem segít, hogy a héten eljártam az iskolába meg dolgozni, mint rendesen - ez napi kb. 10 km biciklizést is jelent ebben a nyálkás hidegben. Reggel mindig jobban vagyok, ami estére fokozatosan elmúlik. Kicsit aggaszt, hogy utoljára majdnem 2 éve voltam ilyen rozoga állapotban, és akkor abba betegedtem bele, hogy haza kellett mennem Dániából. Nyomaszt a kérdés: vajon kell-e párhuzamot látnom ebben?
Na, de úgy döntöttem, mostantól vége a rosszkedvnek és a nyavalygásnak. Visszahozom kedves kis lakásomba a jó energiákat. Tegnap vettem egy remek Buddha-falmatricát, amit felraktam az ágyam fölé. Jól megfér a rózsaszín Angyalkámmal, akit egy barátnőmtől kaptam, és eredetileg rémesen morbidnak tartottam a kis test nélküli fehér gipsz jószágot. Kidobni persze nem mertem, nehogy balszerencsét hozzon, végül gondoltam, csavarok rajta egyet, és átfestettem rózsaszínre. Így mindjárt jobb, és a szintén test nélküli Buddhával egyszerűen tökéletes páros. Mostmár nem félek egyedül a lakásban.
Holnap pont karmikus hétfő lesz, úgyhogy meggyújtok majd egy füstölőt a jobbik fajtából, meg persze a rózsaszín gyertyákat. Hátha az életem is rózsaszín lesz tőlük.

So I had the oral exam on last Wednesday when I had to defend the graphical products and the synopsis I handled in one and a half weeks before. This time I tried a new method: I took it easy.
On last Monday I woke up with a terrible headache and by the end of the day I think I even had a fever, so I was too ill to be nervous. Then I was too busy with all kinds of other things, so I wrote my speech and learned it by hearth in the last minute: in the morning of my exam. Then I printed out the visual part of it about one hour before I started the exam. The result was surprising: I originally planned to have a 20 minutes long speech but I finished it in 10 minutes. In the meantime I completely forgot to give my disposition to the examiners, so I gave the papers to them afterwards with a red face. But my to teachers and the censor were just smiling and asking ridiculously easy questions.
Then they sent me out, discussed it, called me in again and gave me 12 - the best grade. One of my teachers said I wrote an excellent synopsis, the theory and the praxis are in perfect harmony (thanks to Ane and Zsolt who corrected my stupid mistakes). My other teacher even asked for a permission to use some of my products as an educational material in her lessons. The censor only remarked that my Danish is very good. That was the the top of everything.
Of course I don't want to overestimate this little exam but the question "is my Danish good enough?" is answered. Yes, it is. And it's getting better since the new course in the language school has started and the new teacher is fantastic. He can explain everything and is able to find logics even in things which don't have it at all. He has a good sense of humour, I simply enjoy his lessons.
So everything is all right. But in the meantime I can't get rid of this coldness. It didn't help that last week I attended the school and worked as usually which means about 10 km biking a day as well in this cold, wet weather. I always feel better in the mornings and it gets worse by the evenings. It's a bit worrying that last time I felt this way was about 2 years ago when I had to go home from Denmark. Should I see the pattern in it?
I decided to finish with this bad mood and to bring the good energies back to my sweet little home. Yesterday I bought a great Buddha wall stickers and placed it above my bed. It fits perfectly to my pink Angel which I got from a friend. Originally I found this little piece of gypsum awful but I didn't want to throw it away because I was afraid of some bad luck. So I twisted the idea and finally painted it pink. It's much better now and incredible with Buddha who is also without body. From now on I'm not afraid to be alone in my apartment.
Tomorrow is a karmic Monday, so I'll light a fine inscence stick and of course the pink candles. Hope they will paint my life pink.